A sajtó és a publikáció központi szerepét a Dreyfus-ügyben az újságírói elkötelezettség szimbóluma szemlélteti, amelyet Émile Zola J'accuse . A Dreyfus-ügy valóban az első túlhirdetett esemény Franciaországban. Több ezer publikáció szó szerint "véleményt alkotott". Ez a szabad és rengeteg sajtó a Köztársaság által elért eredményeknek köszönhető , különösen az 1881 -es sajtóról szóló törvény révén . Kihasználja a XIX . Század második felének technológiai fejlődését is . Nagyon közvetlenül mérlegeli a Dreyfus-ügy előrehaladását olykor erőszakos kampányok és gyakran szenzációs cikkek révén.
Az ember és a polgárok jogainak 1789. évi nyilatkozatának 11. cikke kimondta:
„Bármely polgár beszélhet, írhat, nyomtathat szabadon. "
De az 1789 és 1792 közötti időszakot leszámítva Franciaországban soha nem volt szabad a sajtó. A III e Köztársaság egyik legfontosabb elkötelezettsége a sajtószabadságban, a birodalmak megtörésében és az uralkodói helyreállításokban rejlik. A sajtószabadságról szóló törvényt fogadta el1881. július 29Cikke I st mondja:
„A nyomda és a könyvesbolt ingyenes. "
A kiadványigazgató kinevezésének kötelezettsége és a másolatok letétbe helyezésének kötelezettsége ellen bárki létrehozhat címet vagy kiadhat könyvet az állam vagy annak szolgálatai előzetes beleegyezése nélkül. A nyilvános becsületsértésen kívül, amelyet meglehetősen szigorúan megbüntetnek az ülésen, a politikai vagy társadalmi eszme kifejezését, bármi is legyen, a törvény nem vonhatja felelősségre. Emlékeztetni kell arra, hogy a rasszizmust és az antiszemitizmust jelenleg nem büntették a törvények. Ennek a törvénynek a 30. és 31. cikke bünteti a rágalmazást, amelyek jól ismertek, mert Émile Zola a J'Accuse cikke végén név szerint említi őket .
A sajtó a végén a XIX E század tudta demokratizálódásán által előidézett törvény 1881, de különösen gyors egymásutánban a technológiai fejlődés amely lehetővé tette váltani a szerkesztő a sajtó a kézműves világ az ipar néhány évvel .
A webes sajtó 1845- ben való feltalálása , az amerikai Richard Hoe általi kifejlesztése és William Bullock 1863-ban ellensúlyozó internetes sajtóként való fejlesztése jelentősen megnövelte a nyomtatási teljesítményt. Most már több százezer példány nyomtatása lehetséges a napi gyártással kompatibilis időkben. A hatást erősíti a címek árának csökkenése a kezdő reklámnak köszönhetően. A népszerű sajtó fő újságjait tehát egy fillérért (öt centiméter) árulják. Ilyen körülmények között a Petit Journal 1890- től elérte az egymillió példányt, és 1914- ben meghaladta az 1,7 millió példányt .
A másik technikai fejlődés a linotípus feltalálása a német Ottmar Mergenthaler által 1885-ben . Ez a találmány lehetővé teszi olyan oldalak összeállítását, amelyek már nem karakterenként, mint tipográfusok teszik Gutenberg óta , hanem egész sorokkal, billentyűzeten történő gépeléssel. Fontos időmegtakarítás az oldalak összetételében. Ez lehetővé teszi a címek késleltetett hurkolását és a last minute információk közvetítését.
Az utolsó nagy áttörés, 1875-től (zselatin) és 1883-tól (fotogravírozás), a fényképes reprodukció volt szemléltető célokra. Ez a feltétel a népszerű sajtó elindításához, amelyet jól szemléltetni kell.
Franciaország ezért természetesen nagyon sokféle sajtócím virágzását látja, ami pontosan tükrözi az ország véleményének sokféleségét ebben az időben. A fogva tartott és művelt olvasóközönség miatt megdöbbentő az a rendkívüli sokféleség, amely Párizsban, az esti vagy a reggeli napilapokban, a hetilapokban vagy más folyóiratokban egyedül száz számot jelent.
A sajtóhoz hasonlóan a kiadás is aranykort él a XIX . Század utolsó negyedében . Érdemes emlékezni arra, hogy ekkor a kiadók többsége még könyvkereskedő volt, akik a kertjükben nyomtatták produkciójukat. Ez nem akadályozza meg őket abban, hogy több tízezer példányt adjanak el ugyanabból a műből.
A technológiai fejlődés a kiadványokhoz is eljut, de kisebb mértékben, mint a sajtóban, mert a beruházási költségek nagyon súlyosak. A könyv még a technológia mellett is elég drága, a könyvben nincs reklám. Csak a legnagyobb kiadók szerelhetik fel magukat modern módon. Ezenkívül a sajtóról szóló törvény felhatalmazza a politikai és társadalmi publikációkat akár sértéssel vagy rágalmazással is, de bírságok kockázatával, amelyek összege veszélyes lehet.
Az 1894-95-ös kiadói világot pontosan egy válság rázza meg, amely kiadók tucatjainak felszámolásához vezet. Albert Savine, az antiszemita könyvkereskedés tulajdonosa több pert veszít a parlamenti képviselők ellen. Tönkrement és 1893 végén el kellett adnia. Dentu, egy másik tűzgyártási szakember ekkor halt meg. Curel és Rougis átvették az alapot, de értékesítenek is. Curel et Fayard a Fayard könyvesbolt új avatára, amely csak színházi kiadványokat jelentet meg. Néhány antiszemita kiadónak sikerül életben maradnia, novellák és dalok előállítására szorítkozik. Az óriási sikere La France juive által Edouard Drumont végén az 1880-as évek foglalt győzelme bizonyos formája az irodalom. Más szerzők azt követte, mely többféle több könyvmoly, mint tekintélyes olvasottsága szereti leegyszerűsített magyarázat a bajok ennek a társadalomnak a késő XIX th században. A Flammarion még mindig terjeszti Drumont munkáit, de csak erre korlátozódik.
A J'accuse diadala nem csalhat meg. Az újságok döntő többsége valóban az ügy végéig Dreyfusard-ellenes.
A 1894-1895 (próba, bomlás), nincs újság oldalára állt Dreyfus és minden tartotta őt, hogy bűnös, gyakran túlmutat az adatok köre, amelyek volna Reinach jogosultak rá, mint egy „vér nyomja meg a”. Egyes újságok, de anélkül, hogy elköteleznék magukat mindezek mellett, örömmel fogadják azokat a cikkeket, amelyek az ok megtalálására és a vélelem tiszteletben tartására szólítanak fel. Arthur Meyer , a monarchista Le Gaulois- ban sajnálja a Mercier által adott interjút, amely rendezi a figyelmeztetés esetét minden eset előtt. próba (1894. november 30); Émile Bergerat a Le Journal- ban az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását szorgalmazza (November 6); Henry Fouquier a L'Écho de Paris- ban és Bernard Lazare a La Justice- ban elítélik az antiszemitizmust (8 ésNovember 17) és Jean Ajalbert a L'Éclair- ben lázadozik a tömeg őrültsége ellen a degradáció napján és kollégái ( Léon Daudet és Maurice Barrès ), akik a hazaárulás történetét egyedülálló antiszemita érvnek teszik ki (1895. január 9-én). Ha azonban egyetlen újság sem vonhatja kétségbe a vád és az ítélet pontosságát, a döntő többség a tárgyalás előtt a meghirdetett zárt ülés ellen dönt: Le Petit Parisien , Le XIXe Siècle , Le Voltaire , La Justice , L'Avenir militaire , Le Soleil , Párizs , Le Journal , La Lanterne , Le Figaro , Le Siècle , Le Recall , Le Gaulois , La Cocarde , L'Écho de Paris , L'Autorité . Csak a La Libre Parole , a L'Intransigeant , a Le Petit Journal , a La Patrie , a L'Éclair és a La Croix védi meg.
A 1896 , míg az ügy kapitány Dreyfus temették, három cikket, azt követően, hogy a Gaston Calmette a Le Figaro (Szeptember 8) válaszul a Dreyfus hamis menekülésének hírére (lásd alább : "Sajtóintervenciók a Dreyfus-ügyben"), és egy lehetséges kétséget kifejezve megjelennek L'Autoritéban és Le Jour-ban (9 ésSzeptember 13). De gyorsan észbe kapnak, és amikor október végén megjelenik a Bernard Lazare védelmét szolgáló memorandum , az összes sajtó összecsavarja az áruló védelmezőjét.
1897 őszén , amikor Scheurer-Kestner újraindította az ügyet , az összes sajtó özönlött hozzá. Csak a Le Signal , egy protestáns újság és a Le Figaro beszél szigorúan Dreyfusardsról. L'Aurore , Le Siècle , La Fronde követelte a felülvizsgálatot, de vigyázott, hogy ne kommentálja az ártatlanság kérdését. A Le Temps és a Le Recall „jóindulatú semlegességet” mutat. Gyorsan, olvasói nyomására, a Le Figaro visszalépett, miközben 1897 vége és 1898 tavasza között fokozatosan Le Siècle , L'Aurore , La Fronde , Le Recall , Le Radical , La Lanterne , La Petite République , Párizs Dreyfusards lett, 1898 első napjaiban új címmel csatlakozott hozzá: Emberi jogok .
A 1898 , a felfedezés a hamis Henry és a halál szerzője változott az adatokat. A libertariánus a Sebastien Faure már sorait Dreyfus és Voltaire , a Le Temps , Le Soleil , Le Petit Parisien , Le Journal des viták , a Le Figaro és a Le Matin megvédje őt a felülvizsgálatának szükségessége 1894 tárgyalás Néhány filmet is létrehozott az egyedüli Dreyfus védelmének célja: La Libre Croyance , La R Revision , La Revue du Matin , La Grande Bataille , La Volonté , valamint a Dreyfusard -ellenes sajtó két pasztája : Le Transigeant és C'est clair . 1899 elején új harci Dreyfusard újságot hoztak létre, amelyet Sébastien Faure anarchista: Le Journal du Peuple rendezett .
A 1899 idején a Rennes tárgyalás, a táj ugyanaz maradt. Néhány újság azonban, amely a felülvizsgálat szükségességét szorgalmazta, megváltoztatta az irányt annak kihirdetése óta. Akkoriban "szivacsoknak" hívták őket. Émile Loubet elnöknek készítettünk egy dokumentumot, amely részleteket tartalmaz:
Dreyfusard sajtó :
"Spongista" sajtó:
Dreyfusard-ellenes sajtó:
Ezt követően a kegyelem és az amnesztia után a sajtó döntő többsége semleges lesz, és meg akarja szüntetni az ügyet. Számos Dreyfus újság eltűnt, csak a Le Recall , a Le Radical , a Le Siècle , a L'Aurore , a La lanterne , a La Petite République , amelyhez hozzáadódik az új Emberiség , Dreyfus lesz . Ami a La Libre Parole , a La Patrie , a La Gazette de France , a L'Éclair , a Le Gaulois , a L'Intransigeant , a La Liberté , a Le Soleil , a L'Autorité , ők lesznek az anti-Dreyfusism támogatói.
A sajtó mindenütt jelen van az Ügyben. A kezdetektől a végéig.
1894- Igaz, hogy a közelmúltban nagyon fontos letartóztatást hajtottak végre a katonai hatóság parancsára?
A letartóztatott személyt kémkedéssel vádolják.
Ha a hír igaz, a katonai hatóság miért hallgat el ilyen abszolút csendet?
Válaszra van szükség! "
Ez a Dreyfus-ügy kezdete.
A napilapok szenzációs bejelentésekkel versenyeznek Dreyfus személyiségéről, árulásairól, személyes életéről, kíséretéről, magánéletének minden részletéről vagy ún. A Dreyfus-ügy hazugságai és közelítései mind meg vannak írva ebben a két hónapos időszakban. Az affér tizenkét éve alatt megtaláljuk őket. Rochefort a L'Intransigeant- ben azt írja, hogy Dreyfus teljes vallomást tett, miközben azt állította, hogy Mercier a bűntársa. A sajtó az árulást igyekszik megmagyarázni, gyakran extravagáns állításokkal. Le Temps és Le Matin egy olasz kém történetét meséli el, aki állítólag "megdöntötte" a kapitányt. Le Jour elmagyarázza, hogy Dreyfus pénzért elárulta, hogy megmentse testvéreit a csődtől. A1894. november 22-én, egy hónappal a tárgyalás előtt Gaston Méry prófétikusan összefoglalja a La Libre Parole jövőbeni Dreyfus-ügyének híveit :
"Vagy Mercier tábornok bizonyíték nélkül letartóztatta Dreyfus kapitányt, és ebben az esetben a könnyedsége bűncselekmény. Vagy hagyta, hogy kirabolják az árulást megalapozó érméket, és ebben az esetben gondatlansága hülyeség. Mercier tábornok mindkét esetben méltatlan az általa elfoglalt tisztséghez. Az ő helyzetében ugyanolyan bűnösek vagyunk, hogy hülyék vagyunk, mint abban, hogy bűnözők vagyunk. "
Ezek az általános támadások a miniszter ellen minden bizonnyal lehetővé teszik Dreyfus elítélésének vágyát.
A Le Figaro- ból származó Saint-Genest egyike azon kevés jobboldali újságíróknak, akik kritizálják az ügy politizálását és antiszemita érvek kollégái általi alkalmazását, még akkor is, ha feltételezik, hogy Mercier-t félrevezethetik "hamis dokumentumok", amelyek összehasonlíthatók a Norton- ügy dokumentumaival .
- Egyrészt mindazok, akik húsz éven keresztül különféle okokból megúszták a halálbüntetést. Bazaine marsallt, akit halálra ítéltek, de nem lelőtték. Dreyfus kapitányt, akit egyhangú ítélettel hazaárulásért ítéltek el, nem ítélték halálra. Ezen ítéletek előtt az ország úgy látja, hogy az ember egy perc zavartságban vagy erőszakban vétkes katonákat lő le. "
1895"Az a tény, hogy a felmerült büntetés borzasztóbb, megérdemeltebb és nem jelent együttérzést, nem lenne szükség arra, hogy a kormány kirívó gyávaságával Németország iránt megengedték volna a kétség fennmaradását, a kétséget. Borzalmas. , megdöbbentő, és amely lehetővé teszi néha rémülettel, ha valóban, ha valóban, és minden olyan óvintézkedés ellenére, amellyel körülvette magát, a bírák becsülete és hazafisága ellenére, nincs odalenn, az Ördög-szigeten, valaki, aki emberfeletti erkölcsi kínzásban hal meg, és aki ártatlan! Ez a kétely önmagában ijesztő dolog. "
„Az igazság a menetben van, már semmi sem állítja meg. "
Folytatta decemberében az azonos újság két másik példány: Az Unió az 1 st december jegyzőkönyvet aDecember 5. Olvasói és részvényeseinek nyomására szembesülve a Le Figaro megszakítja azt a cikksort, amelyet Émile Zola tervezett publikálni. A sokk súlyos az újság számára, amely ekkor irányt vált.
- Mercier tábornokot azzal vádolom, hogy legalább az elme gyengeségéből tette bűntársává az évszázad egyik legnagyobb vétke során.
Billot tábornokot azzal vádolom, hogy Dreyfus ártatlanságának bizonyos bizonyítékai voltak a kezében, és elnyomta őket, hogy bűnös volt az emberiség és az igazságosság e bűncselekményében, célzott politikával és a kompromittált személyzet megmentésével.
De Boisdeffre tábornokot és Gonse tábornokot azzal vádolom, hogy bűntettben követték el ugyanazt a bűncselekményt, egyiküket kétségkívül irodalmi szenvedélyből, a másikat talán ez az esprit de corps, amely a háborús hivatalokat a szent bárkává teszi támadhatatlanná.
Vádolom General de Pellieux és parancsnoka Ravary vonatkozóan, hogy tett egy gazember vizsgálat alatt azt értem vizsgálatot a legtöbb szörnyű elfogultság, ebből van, a jelentésben a második, maradandó emlék a naiv vakmerőség.
Írásban azzal vádolom a három szakértőt, a Sieurs Belhomme-t, Varinard-ot és Couard-t, hogy hamis és csalárd jelentéseket tettek, hacsak egy orvosi vizsgálat nem állapítja meg, hogy látás és ítélet betegségében szenvednek.
Vádolom a háborús hivatalokat, hogy a sajtóban, különösen L'Éclairben és a L'Écho de Paris-ban, irtózatos kampányként vezettek a közvélemény félrevezetése és hibájuk leplezése érdekében.
Végül azzal vádolom az első haditanácsot, hogy megsértette a törvényt, elítélve egy vádlottat egy titokban maradt okmányon, és azzal vádolom a második haditanácsot, hogy ezt az illegalitást megrendeléssel leplezte le azzal, hogy sorra követte el a a bűnös tudatos felmentésének törvényes bűntette.
[...] Úgy, hogy merjünk az Assize Bíróságra vinni, és hogy a nyomozás világos nappal zajlana!
Várok... "
Ennek a nyílt levélnek jelentős hatása van mind Franciaországban, mind a világon. Ez a "szellemi" mozgalom kezdete.
" ez rossz "
- Az utolsó órában jelentették be, hogy Henry alezredes ma este öngyilkos lett Mont-Valérienben. Borotvával vágta meg a torkát, amelyet a cellájába hozott. "
- A cédulát Sandherr ezredes kérésére írtam, aki ma meghalt. Sajnálatos, hogy Sandherr ezredes és Henry alezredes meghalt, mert tudták a tényt. De ennek ellenére bizonyítani tudom, hogy én írtam a határterületet, annak ellenére, hogy eltűnt ez a két tanú.
A bordereau-t Dreyfus bűnösségének anyagi bizonyítására kellett használni, a titkosszolgálati hivatal csak erkölcsi bizonyítékokat tudott gyűjteni Dreyfus ellen. A berlini francia kémszolgálatból azonban tudni lehetett, hogy a német vezérkar birtokában voltak olyan dokumentumok, amelyeket csak Dreyfus tudott közölni vele. Ez a dokumentum jelenti azokat a listákat, amelyek berlini érkezését értesítették információs irodánkról, ami a csúsztatást jelenti ... "
Az értelmiségiek többsége fontos irodalmat jelentet meg, amely az affér jövőbeli fogadására vonatkozik, míg a Dreyfusard-ellenesek a közvetlenségre fogadnak.
A Fasquelle és a Stock az értelmiség fő kiadói, utóbbiak 1896-ban adták ki Bernard Lazare könyvét, A bírói hiba . Pierre-Victor Stock emlékirataiban azt állítja, hogy 150 könyvet és brosúrát jelentetett meg a Dreyfus-ügy kapcsán.
A kiadás fontos hozzájárulása a jogi vitákról szóló szó szerinti gyorsírások közzététele is , különösen a Zola-perekben és az 1899 -es rennes-i háborús tanácsban . Ezek az alacsony áron értékesített könyvek nagyon sikeresek, és lehetővé teszik a nyilvánosság számára, hogy megismerje a pontos verbális cseréket. Arra a pontra, hogy e kísérletek több szereplője, köztük Mercier tábornok , kötelességének érzi magát a sajtóban közzétenni nyilatkozatainak javított és kibővített változatát, vagy akár le is vizesíteni.
Ennek az időszaknak a francia kiadása platformot jelent mindazoknak az értelmiségieknek, akik Dreyfus kapitány ügyében sokat publikáltak. Idézhetünk Bernard Lazare és Émile Zola mellett olyan írókat, mint Octave Mirbeau , Anatole France , Jean Ajalbert , Paul Brulat , Laurent Tailhade vagy politikusokat: Georges Clemenceau , Jean Jaurès , Joseph Reinach vagy Francis de Pressensé stb. akik az idézett írókhoz hasonlóan ezekben a kötetekben gyakran folytatták sajtóban megjelent cikkgyűjteményüket. Ahogy Jean Ajalbert írta: „[...] az elkövetkezendő húsz évre gondolunk. Néhány este érdekes lehet bizonyos férfiak dokumentálása; néhány könyv hasznos lehet; könnyebben tárolhatók, mint a napilapok gyűjteményei ”.
Ebben az összefüggésben fordítják le francia nyelvre Henry Charles Lea amerikai történész inkvizíciójának történetét a középkorban . J'accuse ez a könyve kiemeli az egyház szerepét abban az időben, amikor vezető gazdasági és politikai hatalmat képviselt.
Ha sok anti-Dreyfusards közzé kötetek, amelyek gyakran kapcsolódnak a Affair ( Charles Maurras , Maurice Barrès , Gyp , Jules Quesnay de Beaurepaire , Albert de Mun , Paul Granier de Cassagnac , Maurice Pujo , Jules SOURY , Jules Delafosse , Ferdinand Brunetière , Ernest Renaud , Jules Lemaitre , Charles Descotay , Raphaël Viau stb., A szigorúan harcról szóló kötetek és prospektusok ritkábbak, mint a Dreyfusardok között. Kedvelik az újságot, a kis formátumot, a plakátot, a dalt stb. ”.