Sajtó és publikáció a Dreyfus-ügyben

A sajtó és a publikáció központi szerepét a Dreyfus-ügyben az újságírói elkötelezettség szimbóluma szemlélteti, amelyet Émile Zola J'accuse . A Dreyfus-ügy valóban az első túlhirdetett esemény Franciaországban. Több ezer publikáció szó szerint "véleményt alkotott". Ez a szabad és rengeteg sajtó a Köztársaság által elért eredményeknek köszönhető , különösen az 1881 -es sajtóról szóló törvény révén . Kihasználja a XIX .  Század második felének technológiai fejlődését is . Nagyon közvetlenül mérlegeli a Dreyfus-ügy előrehaladását olykor erőszakos kampányok és gyakran szenzációs cikkek révén.

Kontextus

Az 1881. évi sajtószabadságról szóló törvény

Az ember és a polgárok jogainak 1789. évi nyilatkozatának 11. cikke kimondta:

„Bármely polgár beszélhet, írhat, nyomtathat szabadon. "

De az 1789 és 1792 közötti időszakot leszámítva Franciaországban soha nem volt szabad a sajtó. A III e Köztársaság egyik legfontosabb elkötelezettsége a sajtószabadságban, a birodalmak megtörésében és az uralkodói helyreállításokban rejlik. A sajtószabadságról szóló törvényt fogadta el1881. július 29Cikke I st mondja:

„A nyomda és a könyvesbolt ingyenes. "

A kiadványigazgató kinevezésének kötelezettsége és a másolatok letétbe helyezésének kötelezettsége ellen bárki létrehozhat címet vagy kiadhat könyvet az állam vagy annak szolgálatai előzetes beleegyezése nélkül. A nyilvános becsületsértésen kívül, amelyet meglehetősen szigorúan megbüntetnek az ülésen, a politikai vagy társadalmi eszme kifejezését, bármi is legyen, a törvény nem vonhatja felelősségre. Emlékeztetni kell arra, hogy a rasszizmust és az antiszemitizmust jelenleg nem büntették a törvények. Ennek a törvénynek a 30. és 31. cikke bünteti a rágalmazást, amelyek jól ismertek, mert Émile Zola a J'Accuse cikke végén név szerint említi őket .

A sajtó a XIX .  Század végén

A technológiai fejlődés tömegtájékoztatási eszközöket generál

A sajtó a végén a XIX E  század tudta demokratizálódásán által előidézett törvény 1881, de különösen gyors egymásutánban a technológiai fejlődés amely lehetővé tette váltani a szerkesztő a sajtó a kézműves világ az ipar néhány évvel .

A webes sajtó 1845- ben való feltalálása , az amerikai Richard Hoe általi kifejlesztése és William Bullock 1863-ban ellensúlyozó internetes sajtóként való fejlesztése jelentősen megnövelte a nyomtatási teljesítményt. Most már több százezer példány nyomtatása lehetséges a napi gyártással kompatibilis időkben. A hatást erősíti a címek árának csökkenése a kezdő reklámnak köszönhetően. A népszerű sajtó fő újságjait tehát egy fillérért (öt centiméter) árulják. Ilyen körülmények között a Petit Journal 1890- től elérte az egymillió példányt, és 1914- ben meghaladta az 1,7 millió példányt .
A másik technikai fejlődés a linotípus feltalálása a német Ottmar Mergenthaler által 1885-ben . Ez a találmány lehetővé teszi olyan oldalak összeállítását, amelyek már nem karakterenként, mint tipográfusok teszik Gutenberg óta , hanem egész sorokkal, billentyűzeten történő gépeléssel. Fontos időmegtakarítás az oldalak összetételében. Ez lehetővé teszi a címek késleltetett hurkolását és a last minute információk közvetítését.
Az utolsó nagy áttörés, 1875-től (zselatin) és 1883-tól (fotogravírozás), a fényképes reprodukció volt szemléltető célokra. Ez a feltétel a népszerű sajtó elindításához, amelyet jól szemléltetni kell.

Franciaország ezért természetesen nagyon sokféle sajtócím virágzását látja, ami pontosan tükrözi az ország véleményének sokféleségét ebben az időben. A fogva tartott és művelt olvasóközönség miatt megdöbbentő az a rendkívüli sokféleség, amely Párizsban, az esti vagy a reggeli napilapokban, a hetilapokban vagy más folyóiratokban egyedül száz számot jelent.

A sajtó panorámája a XIX .  Század végén Franciaországban (kattintson kibontakozni ⟶)
  • A hivatalos sajtó, a kormány hangja.
    • Az 1868-ban létrehozott Hivatalos Lap bizonyos sikereket ért el, mert a parlamenti viták pontos beszámolóit jelentette meg, számos olyan személyiség közreműködésével, akik tizenkét éven át követték egymást a kamara tribünjén.
    • A Havas Ügynökség , amely hivatalos kormányzati küldeményeket sugároz országos és nemzetközi szinten.
  • A nagyon nagy, több százezer példányban megjelenő sajtó egy népszerű olvasóközönséget céloz meg. Köztársasági vagy független, néhány kivételtől eltekintve, és bőségesen illusztrált.
    • A Le Petit Parisien , Jean Dupuy rendezésében, 1876-ban jött létre, nagyon nagy példányszámú független napilap (1898-ban egymillió példány).
    • Le Petit Journal , naponta illusztrálva nagyon nagy példányszámban (800 000 példányban), 1884-ben jött létre.
    • Le Journal , amelyet Fernand Xau alapított 1892-ben, 450 000 példányban, republikánus napilap.
    • Harduin rendezte Le Matin , 1884-ben , független napilap.
    • L'Eclair sikerült Le Peuple , melyet Charles Cazet a 1888 , a független naponta.
  • Más véleményes napilapok gyakran radikálisan fejezik ki elképzeléseiket. Az egyes címek nyomtatási példányszáma általában kevesebb, mint 50 000 példány.
    • Henri Rochefort által 1880-ban létrehozott L'Intransigeant , a szocialista republikánus napilap
    • L'Aurore , amelyet 1897-ben Ernest Vaughan hozott létre, A. Perrenx vezetésével, átlagosan 25 000 példányban, szocialista republikánus napilap
    • A H. de Villemessant által létrehozott Le Figaro napilap lett 1866-ban, 40 000 példányban, független napilap
    • Le Siècle , létrehozva 1836-ban, szerkesztette Yves Guyot, a republikánus napilap
    • A Hatóságot Paul de Cassagnac hozta létre 1886-ban, konzervatív napilap
    • A La Justice , amelyet Sautumier hozott létre 1880-ban, egy radikális republikánus napilap
    • Az 1873-ban létrehozott Le Soleil , Ambroise Rendu rendezésében, független napilap
    • Le Temps , esti naponta szerkesztette Adrien Hébrard
  • Katolikus sajtó
    • Az 1883-ban létrehozott La Croix naponta független, 180 000 példányos példányszámmal
    • A Le Pèlerin című hetilap 1873-ban, amelyet a Nagyboldogasszony Gyülekezet hozott létre, Broglie herceg erkölcsi rendjének javára.
    • Katolikus Franciaország , amelyet 1890-ben hoztak létre, szabad iskolák orgonája
  • A karikaturista sajtó
    • Psst ...! , amelyet F. Duivon hozott létre 1898-ban, Dreyfus-ellenes szatirikus hetilap, Forain és Caran d'Ache számos rajzával.
    • Az 1891-ben létrehozott Le Journal de Guignol szatirikus
    • A Le Sifflet , egy szatirikus Dreyfus újság, amelyet 1898-ban hoztak létre
  • Illusztrált hetilapok
    • A Petit Journal illusztrált kiegészítése , hetente színesben illusztrálva, nagyon nagy példányszámban (egymillió példány 1895-ben), 1884-ben jött létre
    • A La Vérité , egy független hetilap, amelyet 1887-ben hoztak létre, rendezte: Alphonse Élu
    • Le cri de Paris , illusztrált hetilap, Alexandre Nathanson készítette 1897 januárjában
 

A kérdés a XIX .  Század végén

A sajtóhoz hasonlóan a kiadás is aranykort él a XIX .  Század utolsó negyedében . Érdemes emlékezni arra, hogy ekkor a kiadók többsége még könyvkereskedő volt, akik a kertjükben nyomtatták produkciójukat. Ez nem akadályozza meg őket abban, hogy több tízezer példányt adjanak el ugyanabból a műből.

A technológiai fejlődés a kiadványokhoz is eljut, de kisebb mértékben, mint a sajtóban, mert a beruházási költségek nagyon súlyosak. A könyv még a technológia mellett is elég drága, a könyvben nincs reklám. Csak a legnagyobb kiadók szerelhetik fel magukat modern módon. Ezenkívül a sajtóról szóló törvény felhatalmazza a politikai és társadalmi publikációkat akár sértéssel vagy rágalmazással is, de bírságok kockázatával, amelyek összege veszélyes lehet.

Az 1894-95-ös kiadói világot pontosan egy válság rázza meg, amely kiadók tucatjainak felszámolásához vezet. Albert Savine, az antiszemita könyvkereskedés tulajdonosa több pert veszít a parlamenti képviselők ellen. Tönkrement és 1893 végén el kellett adnia. Dentu, egy másik tűzgyártási szakember ekkor halt meg. Curel és Rougis átvették az alapot, de értékesítenek is. Curel et Fayard a Fayard könyvesbolt új avatára, amely csak színházi kiadványokat jelentet meg. Néhány antiszemita kiadónak sikerül életben maradnia, novellák és dalok előállítására szorítkozik. Az óriási sikere La France juive által Edouard Drumont végén az 1880-as évek foglalt győzelme bizonyos formája az irodalom. Más szerzők azt követte, mely többféle több könyvmoly, mint tekintélyes olvasottsága szereti leegyszerűsített magyarázat a bajok ennek a társadalomnak a késő XIX th  században. A Flammarion még mindig terjeszti Drumont munkáit, de csak erre korlátozódik.

A sajtó a Dreyfus-ügyben

A J'accuse diadala nem csalhat meg. Az újságok döntő többsége valóban az ügy végéig Dreyfusard-ellenes.

A 1894-1895 (próba, bomlás), nincs újság oldalára állt Dreyfus és minden tartotta őt, hogy bűnös, gyakran túlmutat az adatok köre, amelyek volna Reinach jogosultak rá, mint egy „vér nyomja meg a”. Egyes újságok, de anélkül, hogy elköteleznék magukat mindezek mellett, örömmel fogadják azokat a cikkeket, amelyek az ok megtalálására és a vélelem tiszteletben tartására szólítanak fel. Arthur Meyer , a monarchista Le Gaulois- ban sajnálja a Mercier által adott interjút, amely rendezi a figyelmeztetés esetét minden eset előtt. próba (1894. november 30); Émile Bergerat a Le Journal- ban az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását szorgalmazza (November 6); Henry Fouquier a L'Écho de Paris- ban és Bernard Lazare a La Justice- ban elítélik az antiszemitizmust (8 ésNovember 17) és Jean Ajalbert a L'Éclair- ben lázadozik a tömeg őrültsége ellen a degradáció napján és kollégái ( Léon Daudet és Maurice Barrès ), akik a hazaárulás történetét egyedülálló antiszemita érvnek teszik ki (1895. január 9-én). Ha azonban egyetlen újság sem vonhatja kétségbe a vád és az ítélet pontosságát, a döntő többség a tárgyalás előtt a meghirdetett zárt ülés ellen dönt: Le Petit Parisien , Le XIXe Siècle , Le Voltaire , La Justice , L'Avenir militaire , Le Soleil , Párizs , Le Journal , La Lanterne , Le Figaro , Le Siècle , Le Recall , Le Gaulois , La Cocarde , L'Écho de Paris , L'Autorité . Csak a La Libre Parole , a L'Intransigeant , a Le Petit Journal , a La Patrie , a L'Éclair és a La Croix védi meg.

A 1896 , míg az ügy kapitány Dreyfus temették, három cikket, azt követően, hogy a Gaston Calmette a Le Figaro (Szeptember 8) válaszul a Dreyfus hamis menekülésének hírére (lásd alább  : "Sajtóintervenciók a Dreyfus-ügyben"), és egy lehetséges kétséget kifejezve megjelennek L'Autoritéban és Le Jour-ban (9 ésSzeptember 13). De gyorsan észbe kapnak, és amikor október végén megjelenik a Bernard Lazare védelmét szolgáló memorandum , az összes sajtó összecsavarja az áruló védelmezőjét.

1897 őszén , amikor Scheurer-Kestner újraindította az ügyet , az összes sajtó özönlött hozzá. Csak a Le Signal , egy protestáns újság és a Le Figaro beszél szigorúan Dreyfusardsról. L'Aurore , Le Siècle , La Fronde követelte a felülvizsgálatot, de vigyázott, hogy ne kommentálja az ártatlanság kérdését. A Le Temps és a Le Recall „jóindulatú semlegességet” mutat. Gyorsan, olvasói nyomására, a Le Figaro visszalépett, miközben 1897 vége és 1898 tavasza között fokozatosan Le Siècle , L'Aurore , La Fronde , Le Recall , Le Radical , La Lanterne , La Petite République , Párizs Dreyfusards lett, 1898 első napjaiban új címmel csatlakozott hozzá: Emberi jogok .

A 1898 , a felfedezés a hamis Henry és a halál szerzője változott az adatokat. A libertariánus a Sebastien Faure már sorait Dreyfus és Voltaire , a Le Temps , Le Soleil , Le Petit Parisien , Le Journal des viták , a Le Figaro és a Le Matin megvédje őt a felülvizsgálatának szükségessége 1894 tárgyalás Néhány filmet is létrehozott az egyedüli Dreyfus védelmének célja: La Libre Croyance , La R Revision , La Revue du Matin , La Grande Bataille , La Volonté , valamint a Dreyfusard -ellenes sajtó két pasztája : Le Transigeant és C'est clair . 1899 elején új harci Dreyfusard újságot hoztak létre, amelyet Sébastien Faure anarchista: Le Journal du Peuple rendezett .

A 1899 idején a Rennes tárgyalás, a táj ugyanaz maradt. Néhány újság azonban, amely a felülvizsgálat szükségességét szorgalmazta, megváltoztatta az irányt annak kihirdetése óta. Akkoriban "szivacsoknak" hívták őket. Émile Loubet elnöknek készítettünk egy dokumentumot, amely részleteket tartalmaz:

Dreyfusard sajtó  :

  • L'Aurore  : 93 000 olvasó;
  • Emberi jogok  : 19 000;
  • A Fronde  : 14 500;
  • A Népi Lap  : 37 400;
  • A lámpa  : 78 000;
  • Párizs  : 4000;
  • A Kis Köztársaság  : 87 500;
  • A radikális  : 70 000;
  • A visszahívás  : 30 700;
  • Az évszázad  : 20 000;
  • A jel  : 4400;
  • Voltaire  : 5000.

"Spongista" sajtó:

  • Le Figaro  : 54 000 olvasó;
  • Reggel  : 35 000;
  • Béke  : 7900;
  • Le Petit Bleu  : 30 000;
  • Le Petit Parisien  : 775 000;
  • Idő  : 44 000.

Dreyfusard-ellenes sajtó:

  • L'Antijuif  : 60 000 olvasó;
  • A Hatóság  : 58 000;
  • Le Courrier du Soir  : 3200;
  • La Croix  : 190 000;
  • L'Écho de Paris  : 125 000;
  • L'Éclair  : 130 000;
  • L'Estafette  : 10 000;
  • Az esemény  : 9,104;
  • Franciaország  : 2000;
  • A gall  : 23 000;
  • A Gazette de France  : 3900;
  • Gil Blas  : 9000;
  • L'Intransigeant  : 141 000;
  • A nap  : 7500;
  • A folyóirat  : 180 700;
  • A viták folyóirata  : 16 800;
  • Szabadság  : 8600;
  • A szabad beszéd  : 102 000;
  • Az univerzális monitor  : 1400;
  • A Nemzet  : 1000;
  • Az Országos  : 1000;
  • A Nemzeti Párt  : 1000;
  • A haza  : 120 000;
  • Ország  : 1000;
  • A kis tizedes  : 6900;
  • Le Petit Journal  : 995 000;
  • A kis monitor  : 7000;
  • A francia nép  : 10 000;
  • La Presse  : 100 000;
  • Francia Köztársaság  : 8000;
  • Este  : 8000;
  • A Nap  : 50 000:
  • Az Univerzum  : 7800;
  • Az igazság  : 3700.

Ezt követően a kegyelem és az amnesztia után a sajtó döntő többsége semleges lesz, és meg akarja szüntetni az ügyet. Számos Dreyfus újság eltűnt, csak a Le Recall , a Le Radical , a Le Siècle , a L'Aurore , a La lanterne , a La Petite République , amelyhez hozzáadódik az új Emberiség , Dreyfus lesz . Ami a La Libre Parole , a La Patrie , a La Gazette de France , a L'Éclair , a Le Gaulois , a L'Intransigeant , a La Liberté , a Le Soleil , a L'Autorité , ők lesznek az anti-Dreyfusism támogatói.


Sajtóintervenciók a Dreyfus-ügyben

A sajtó mindenütt jelen van az Ügyben. A kezdetektől a végéig.

1894
  • A 1894. október 29, bár a vizsgálat még mindig csak előzetes és titkos, a La Libre Parole hét sorban tesz közzé egy kérdést:

- Igaz, hogy a közelmúltban nagyon fontos letartóztatást hajtottak végre a katonai hatóság parancsára?
A letartóztatott személyt kémkedéssel vádolják.
Ha a hír igaz, a katonai hatóság miért hallgat el ilyen abszolút csendet?
Válaszra van szükség! "

Ez a Dreyfus-ügy kezdete.

  • Október végétől a végéig 1894. december, egy erőszakos nacionalista és antiszemita sajtókampány célja, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra és különösen a hadügyminiszterre, Mercier tábornokra .

A napilapok szenzációs bejelentésekkel versenyeznek Dreyfus személyiségéről, árulásairól, személyes életéről, kíséretéről, magánéletének minden részletéről vagy ún. A Dreyfus-ügy hazugságai és közelítései mind meg vannak írva ebben a két hónapos időszakban. Az affér tizenkét éve alatt megtaláljuk őket. Rochefort a L'Intransigeant- ben azt írja, hogy Dreyfus teljes vallomást tett, miközben azt állította, hogy Mercier a bűntársa. A sajtó az árulást igyekszik megmagyarázni, gyakran extravagáns állításokkal. Le Temps és Le Matin egy olasz kém történetét meséli el, aki állítólag "megdöntötte" a kapitányt. Le Jour elmagyarázza, hogy Dreyfus pénzért elárulta, hogy megmentse testvéreit a csődtől. A1894. november 22-én, egy hónappal a tárgyalás előtt Gaston Méry prófétikusan összefoglalja a La Libre Parole jövőbeni Dreyfus-ügyének híveit  :

"Vagy Mercier tábornok bizonyíték nélkül letartóztatta Dreyfus kapitányt, és ebben az esetben a könnyedsége bűncselekmény. Vagy hagyta, hogy kirabolják az árulást megalapozó érméket, és ebben az esetben gondatlansága hülyeség. Mercier tábornok mindkét esetben méltatlan az általa elfoglalt tisztséghez. Az ő helyzetében ugyanolyan bűnösek vagyunk, hogy hülyék vagyunk, mint abban, hogy bűnözők vagyunk. "

Ezek az általános támadások a miniszter ellen minden bizonnyal lehetővé teszik Dreyfus elítélésének vágyát.

A Le Figaro- ból származó Saint-Genest egyike azon kevés jobboldali újságíróknak, akik kritizálják az ügy politizálását és antiszemita érvek kollégái általi alkalmazását, még akkor is, ha feltételezik, hogy Mercier-t félrevezethetik "hamis dokumentumok", amelyek összehasonlíthatók a Norton- ügy dokumentumaival .

  • A tárgyalás a zárt ülés miatt lehetővé teszi a sajtó számára, hogy szabad utat engedjen a legkülönfélébb feltételezéseknek. A degradációs szertartást széles körben leírja a sajtó, mert ez az újságírók első hozzáférése az elítéltekhez. A leírások egyhangúlag szigorúak Dreyfusra nézve, akit semmi sem menteget a szemükben. Még Jaurès is odamegy bosszúálló versével, mondván:

- Egyrészt mindazok, akik húsz éven keresztül különféle okokból megúszták a halálbüntetést. Bazaine marsallt, akit halálra ítéltek, de nem lelőtték. Dreyfus kapitányt, akit egyhangú ítélettel hazaárulásért ítéltek el, nem ítélték halálra. Ezen ítéletek előtt az ország úgy látja, hogy az ember egy perc zavartságban vagy erőszakban vétkes katonákat lő le. "

1895
  • Pletyka indul a Le Temps du-ban1895. január 6-án. Dreyfus állítólagos vallomásairól szólt Lebrun-Renault kapitánynak a degradáció útján. Az információkat a Le Figaro és a La Libre Parole tartalmazzák, és olyan hatásúak, hogy a Havas ügynökségnek elutasítás formájában sajtóközleményt kell közzétennie. De ezt a legendát a Dreyfusardok 1906-ig használták a Semmítőszék előtt. Aztán néhány kivételtől eltekintve a sajtó elvesztette érdeklődését a Dreyfus-ügy iránt.
1896
  • A 1896. május 16, Émile Zola a Le Figarónak cikket ad „A zsidókért” címmel, amelyben elítéli az egymást követő antiszemita kampányokat. Több hang emelkedni kezd.
  • A Szeptember 2, egy kis helyi újság, a South Wales Argus publikálja a Mathieu Dreyfus által vezetett manővert , a kapitány szökésének hamis híreit. Ez a cikk újból előtérbe hozza az ügyet, és megjelenik néhány cikk, többek között:
  • A Szeptember 13, Paul de Cassagnac , egy antiszemita toll, kifejezi „kételyét” a L'Autorité egyik cikkében  :

"Az a tény, hogy a felmerült büntetés borzasztóbb, megérdemeltebb és nem jelent együttérzést, nem lenne szükség arra, hogy a kormány kirívó gyávaságával Németország iránt megengedték volna a kétség fennmaradását, a kétséget. Borzalmas. , megdöbbentő, és amely lehetővé teszi néha rémülettel, ha valóban, ha valóban, és minden olyan óvintézkedés ellenére, amellyel körülvette magát, a bírák becsülete és hazafisága ellenére, nincs odalenn, az Ördög-szigeten, valaki, aki emberfeletti erkölcsi kínzásban hal meg, és aki ártatlan! Ez a kétely önmagában ijesztő dolog. "

  • A 1896 szeptember 15-én, L'Éclair megerősíti a "Canaille de D ..." darab létezését, és bejelenti, hogy titokban benyújtották a Haditanács bíráinak. A cikk megfelel a Dreyfusardok elleni elvárásoknak, ugyanakkor fegyvereket visz a Dreyfusardokhoz.
  • A 1 st november 1896, Le Matin közzéteszi "a Dreyfus által írt határfaxot", ismét azzal a céllal, hogy bizonyítsa Dreyfus bűnösségét.
1897
  • A 1897. október 30, A Le Figaro hosszú cikket közöl a szenátus alelnökéről, Auguste Scheurer-Kestnerről , amelyben megerősíti Dreyfus ártatlanságát. A sajtó többi része azzal vádolja a szenátort, hogy átverés áldozata lett. De az 1 st november Cassagnac kért megismételt eljárást a hatóság .
  • A 1897. november 16, Mathieu Dreyfus , Alfred bátyja, felmondja Esterházyt Le Figaróban . Az igazi árulót ma már a nyilvánosság ismeri. A Dreyfus-ügy újraindul, nagyon erőszakos sajtókampánnyal a Dreyfusardok ellen. L'Écho de Paris interjút jelentet meg Esterhazy-val, amelyben igazolja magát és tagadja, hogy kém lenne.
  • A November 25, Émile Zola a Le Figaro- ban cikket tesz közzé Scheureur-Kestner szenátor dicsőségére, aki éppen meggyőzte a regényírót Alfred Dreyfus ártatlanságáról, és ezzel a következőket fejezi be:

„Az igazság a menetben van, már semmi sem állítja meg. "

Folytatta decemberében az azonos újság két másik példány: Az Unió az 1 st december jegyzőkönyvet aDecember 5. Olvasói és részvényeseinek nyomására szembesülve a Le Figaro megszakítja azt a cikksort, amelyet Émile Zola tervezett publikálni. A sokk súlyos az újság számára, amely ekkor irányt vált.

  • A November 28, A Le Figaro közzétette Eszterháziának a hadsereget és Franciaországot sértő leveleit, amelyeket a következő napokban kiegészített ugyanazon levelek fényképeivel. Az újság védekezik az antimilitarizmus ellen, és azt állítja, hogy a hadsereg érdekében jár el. A sajtóban való érzelem fontos. Ettől a pillanattól kezdve az újságok két részt tettek közzé: az egyik a Dreyfus-ügy, a másik pedig az Esterházy-ügy.
1898
  • A 1898. január 13két nappal Esterhazy felmentése után Émile Zola közzétette leghíresebb cikkét , a J'accuse -ot az l'Aurore-ban . A cikk Bernard Lazare újságíró által két évvel korábban készített dosszién alapul , beleértve a végső vádak sorozatát:

- Mercier tábornokot azzal vádolom, hogy legalább az elme gyengeségéből tette bűntársává az évszázad egyik legnagyobb vétke során.
Billot tábornokot azzal vádolom, hogy Dreyfus ártatlanságának bizonyos bizonyítékai voltak a kezében, és elnyomta őket, hogy bűnös volt az emberiség és az igazságosság e bűncselekményében, célzott politikával és a kompromittált személyzet megmentésével.
De Boisdeffre tábornokot és Gonse tábornokot azzal vádolom, hogy bűntettben követték el ugyanazt a bűncselekményt, egyiküket kétségkívül irodalmi szenvedélyből, a másikat talán ez az esprit de corps, amely a háborús hivatalokat a szent bárkává teszi támadhatatlanná.
Vádolom General de Pellieux és parancsnoka Ravary vonatkozóan, hogy tett egy gazember vizsgálat alatt azt értem vizsgálatot a legtöbb szörnyű elfogultság, ebből van, a jelentésben a második, maradandó emlék a naiv vakmerőség.
Írásban azzal vádolom a három szakértőt, a Sieurs Belhomme-t, Varinard-ot és Couard-t, hogy hamis és csalárd jelentéseket tettek, hacsak egy orvosi vizsgálat nem állapítja meg, hogy látás és ítélet betegségében szenvednek.
Vádolom a háborús hivatalokat, hogy a sajtóban, különösen L'Éclairben és a L'Écho de Paris-ban, irtózatos kampányként vezettek a közvélemény félrevezetése és hibájuk leplezése érdekében.
Végül azzal vádolom az első haditanácsot, hogy megsértette a törvényt, elítélve egy vádlottat egy titokban maradt okmányon, és azzal vádolom a második haditanácsot, hogy ezt az illegalitást megrendeléssel leplezte le azzal, hogy sorra követte el a a bűnös tudatos felmentésének törvényes bűntette.
[...] Úgy, hogy merjünk az Assize Bíróságra vinni, és hogy a nyomozás világos nappal zajlana!
Várok... "

Ennek a nyílt levélnek jelentős hatása van mind Franciaországban, mind a világon. Ez a "szellemi" mozgalom kezdete.

  • Néhány nappal J'Accuse után a La Revue blanche , az avantgárd értelmiség szerve a Dreyfus-táborban helyezkedett el, amelyet soha nem hagyott el.
  • A Július 7, Cavaignac kamarai beszéde végén , amelyben megerősítette Dreyfus bűnösségét, a sajtó egy része ( Le Soleil , L'Aurore és Le Siècle ) pártot foglalt a Dreyfus-per "elkerülhetetlen felülvizsgálata" mellett. AJúlius 10, L'Aurore közzéteszi Picquart ezredes levelét, amelyben tagadja a Cavaignac által bejelentett dokumentumok valódiságát. Másnap Le Gaulois és Le Jour letartóztatását követelték.
  • A Augusztus 30 éjfélkor a Havas ügynökség közli:

" ez rossz "

  • A Augusztus 31 éjfélkor a Havas ügynökség új jegyzete:

- Az utolsó órában jelentették be, hogy Henry alezredes ma este öngyilkos lett Mont-Valérienben. Borotvával vágta meg a torkát, amelyet a cellájába hozott. "

  • A Szeptember 25, A The Observer , a Beer-Sassoon család tulajdonában lévő londoni napilap, amelynek Rachel Beer a főszerkesztője, interjút jelentet meg Esterhazy parancsnokkal, Nagy-Britanniában menekülttel. Biztosítja:

- A cédulát Sandherr ezredes kérésére írtam, aki ma meghalt. Sajnálatos, hogy Sandherr ezredes és Henry alezredes meghalt, mert tudták a tényt. De ennek ellenére bizonyítani tudom, hogy én írtam a határterületet, annak ellenére, hogy eltűnt ez a két tanú.
A bordereau-t Dreyfus bűnösségének anyagi bizonyítására kellett használni, a titkosszolgálati hivatal csak erkölcsi bizonyítékokat tudott gyűjteni Dreyfus ellen. A berlini francia kémszolgálatból azonban tudni lehetett, hogy a német vezérkar birtokában voltak olyan dokumentumok, amelyeket csak Dreyfus tudott közölni vele. Ez a dokumentum jelenti azokat a listákat, amelyek berlini érkezését értesítették információs irodánkról, ami a csúsztatást jelenti ... "

  • Esterházy, akinek nincs közeli ellentmondása, tagadja a következő napot.

Kiadás a Dreyfus-ügyben

A Dreyfusardok

Az értelmiségiek többsége fontos irodalmat jelentet meg, amely az affér jövőbeli fogadására vonatkozik, míg a Dreyfusard-ellenesek a közvetlenségre fogadnak.

A Fasquelle és a Stock az értelmiség fő kiadói, utóbbiak 1896-ban adták ki Bernard Lazare könyvét, A bírói hiba . Pierre-Victor Stock emlékirataiban azt állítja, hogy 150 könyvet és brosúrát jelentetett meg a Dreyfus-ügy kapcsán.

A kiadás fontos hozzájárulása a jogi vitákról szóló szó szerinti gyorsírások közzététele is , különösen a Zola-perekben és az 1899 -es rennes-i háborús tanácsban . Ezek az alacsony áron értékesített könyvek nagyon sikeresek, és lehetővé teszik a nyilvánosság számára, hogy megismerje a pontos verbális cseréket. Arra a pontra, hogy e kísérletek több szereplője, köztük Mercier tábornok , kötelességének érzi magát a sajtóban közzétenni nyilatkozatainak javított és kibővített változatát, vagy akár le is vizesíteni.

Ennek az időszaknak a francia kiadása platformot jelent mindazoknak az értelmiségieknek, akik Dreyfus kapitány ügyében sokat publikáltak. Idézhetünk Bernard Lazare és Émile Zola mellett olyan írókat, mint Octave Mirbeau , Anatole France , Jean Ajalbert , Paul Brulat , Laurent Tailhade vagy politikusokat: Georges Clemenceau , Jean Jaurès , Joseph Reinach vagy Francis de Pressensé stb. akik az idézett írókhoz hasonlóan ezekben a kötetekben gyakran folytatták sajtóban megjelent cikkgyűjteményüket. Ahogy Jean Ajalbert írta: „[...] az elkövetkezendő húsz évre gondolunk. Néhány este érdekes lehet bizonyos férfiak dokumentálása; néhány könyv hasznos lehet; könnyebben tárolhatók, mint a napilapok gyűjteményei ”.

Ebben az összefüggésben fordítják le francia nyelvre Henry Charles Lea amerikai történész inkvizíciójának történetét a középkorban . J'accuse ez a könyve kiemeli az egyház szerepét abban az időben, amikor vezető gazdasági és politikai hatalmat képviselt.

A Dreyfusards-ellenesek

Ha sok anti-Dreyfusards közzé kötetek, amelyek gyakran kapcsolódnak a Affair ( Charles Maurras , Maurice Barrès , Gyp , Jules Quesnay de Beaurepaire , Albert de Mun , Paul Granier de Cassagnac , Maurice Pujo , Jules SOURY , Jules Delafosse , Ferdinand Brunetière , Ernest Renaud , Jules Lemaitre , Charles Descotay , Raphaël Viau stb., A szigorúan harcról szóló kötetek és prospektusok ritkábbak, mint a Dreyfusardok között. Kedvelik az újságot, a kis formátumot, a plakátot, a dalt stb. ”.

Bibliográfiai források

  • Patrice Boussel, A Dreyfus-ügy és a sajtó , kioszk-gyűjtemény, Armand Colin, 1960, 272 p.
  • Jean-Yves Mollier , „A csata a nyomtatásért” Éric Cahm-ban (szerk.), A Dreyfus-ügy reprezentációi a sajtóban Franciaországban és külföldön, a Saint-Cyr-sur-Loire kollokvium közleményei (1994. november), Tours, A François-Rabelais Egyetem publikációi, 1997.
  • Jean-Yves Mollier , Le Camelot et la rue , Párizs, Fayard, 2004.
  • Michel Drouin (rendező), L'Affaire Dreyfus , Flammarion, 1994, újra kiadja 2006-ot (cím alatt: L'affaire * Dreyfus. Dictionary ). ( ISBN  978-2-08-210547-7 )
  • Philippe Oriol , A Dreyfus-ügy története 1894-től napjainkig , Párizs, Les belles Lettres, 2014.

Megjegyzések és hivatkozások

  1. Lásd még kiadásokkal.
  2. Auguste Chirac, Kamon, Hamon
  3. A Dreyfus-ügy szótára , bejegyzéskiadás, Mollier , p. 377-382
  4. A Dreyfus-ügy története , Párizs, Robert Laffont, Bouquins, 2006, p. 126-133.
  5. Philippe Oriol , A Dreyfus-ügy története 1894-től napjainkig , Párizs, Les belles Lettres, 2014, p. 87-88.
  6. Philippe Oriol , Bernard Lazare , Párizs, Stock, 2003, p. 486-489 és 515-517.
  7. Philippe Oriol , A Dreyfus-ügy története 1894-től napjainkig , op. cit. o. 87-88.
  8. Uo. o. 797-803.
  9. Philippe Oriol , „Hozzászólás a Dreyfus-ügy bibliográfiájához: recension des ephémères”, a Dreyfus-ügy történetével foglalkozó nemzetközi társaság közlönye, 2. sz., 1996 ősz, p. 43-63
  10. AN 473 AP / 15, idézi Philippe Oriol , L'Histoire de l 'Affaire Dreyfus de 1894 à nos jours , op. cit. o. 913.
  11. Két héttel Dreyfus letartóztatása és magánzárkája után
  12. Le Figaro még aznap közzétesz egy cikket
  13. Saint-Genest, "Az ítélet előtt", Le Figaro , 1894. december 19., p. 1.
  14. Az ügy, ahogyan tapasztaltam , Párizs, Grasset, 2017, p. 93-94.
  15. Boussel, A Dreyfus-ügy és a sajtó , p. 144
  16. A brosúra első kiadása Brüsszelben jelent meg
  17. PV Stock, szerkesztői feljegyzés , Stock, Delamain és Boutelleau, 1938
  18. "Az amnesztia", Az ember jogai , 1899. október 28.
  19. Lásd: Jean-Yves Mollier , „A nyomdai harc”, Éric Cahm (szerk.), A Dreyfus-ügy képviselete a sajtóban Franciaországban és külföldön, Saint-Cyr-sur -Loire kollokvium közleményei (november 1994), Tours, Publications of the Université François-Rabelais, 1997, p. 15–28. És könyve: Le Camelot et la rue , Párizs, Fayard, 2004

Külső linkek

Kapcsolódó cikkek