A tiszta vízhez való hozzáférés egy indikátor képviselő részesedése a lakosság hozzáféréssel rendelkeznek megfelelő mennyiségű ivóvíz . A WHO szerint a megfelelő mennyiségű ivóvíz lakosonként legalább 20 liter vizet jelent naponta, míg az "ésszerű hozzáférés" alatt általában tizenöt perces sétával elérhető ivóvizet értenek .
Az ivóvízhez való hozzáférés technikailag több szakaszra bontható, amelyeket egy vízcsepp a vízkészletből a fogyasztóig vezet, majd az elfogyasztott víz ( szennyvíz ) visszatér a környezetbe. Ehhez egyre többször társulnak olyan "társadalmi" szakaszok, amelyek célja a racionális felhasználás, a higiénés oktatás, valamint a hozzáférési eszközök és esetleg az erőforrások fenntartható használata.
Ezeket a technikai szakaszokat a következőképpen lehetne meghatározni:
A földrajzi és társadalmi kontextustól függően az ivóvízhez való hozzáférés problémájának megközelítése nagyon eltérő. Ideális esetben a víz könnyen és megbízhatóan elérhető, kiváló minőségű - ez alapvetően a modern rendszerek esetében érvényes. Sok esetben azonban az egész világon a víz csak korlátozott mennyiségben állhat rendelkezésre, a nedves évszakban átmenetileg rossz minőségű, és több órányira van a fogyasztó lakóhelyétől. Az ellenkező probléma az, hogy ahol a víz nem érhető el, az emberek nem tudnak letelepedni vagy túlélni.
Mivel 2010. július 28, az ivóvízhez való hozzáférést az ENSZ alapvető jogként ismeri el . Az Egyesült Nemzetek Szervezete elismerte, hogy a tiszta, minőségi ivóvízhez és szennyvízkezelő létesítményekhez való hozzáférés emberi jog, és technológiai és pénzügyi segítséget kér a tagállamoktól.
Becslések szerint 2010-ben világszerte 884 millió ember nem jut hozzá jobb vízhez, vagyis ezt a vizet az állatok is használják. Évente összesen 2,6 millió ember hal meg a vízzel összefüggő betegségekben és az egészségtelen környezetben.
A biztonságos vízhez jutó világ népességének aránya a 2000. évi 83% -ról 2008-ra 87% -ra nőtt, míg a szennyvízelvezetési rendszerekhez való hozzáférés 58% -ról 61% -ra nőtt. A népesség időközben 6-ról 7 milliárdra nőtt.
Madagaszkáron az ivóvíz elosztása nagyon rosszul oszlik meg. A városi területek lakói sokkal többet profitálnak (56,17%), mint a vidéki térségek (38,15%). Az ivóvízellátás érdekében tett erőfeszítések ellenére az eredmények még mindig nem kielégítőek: 2010-ben az ivóvízzel szolgált lakosság aránya 42,63% körül mozgott.