Születés |
Között Kr. E. 185 J.-C. és Kr. E. 190 J.-C. Karthágó |
---|---|
Halál |
Kr. E. 159 J.-C. Stymphalian-tó |
Név anyanyelven | P. Terentius Afer |
Korszak | Közép-római Köztársaság ( d ) |
Tevékenységek | Képregényíró, költő |
Emberek | Terentii |
Állapot | Freed ( in ) |
Művészi műfaj | Komédia |
---|
Terence (a latin : Publius Terentius Afer ), született Carthage mintegy 190 BC. Kr. E. 159- ben Rómában halt meg . Kr . Latin komikus költő , valószínűleg berber eredetű . Mindössze hat darab szerzője, amelyek mindegyike hozzánk került, Plautusszal együtt a műfaj két nagy mesterének tartják Rómában, és munkája mély hatással volt az európai színházra, a Az ókor a korok felé, modern.
Terence-t gyakran berber származásúnak tartják , ismerőse, Afer azt sugallja, hogy a rómaiak által " Afri " -nak nevezett líbiai törzs területén élt Karthágó közelében , mielőtt rabszolgaként Rómába vitték volna . Ez lenne tehát tartoztak szerint ezt az értelmezést, hogy az emberek a Numidians vagy hogy a Getulas .
Ez a javaslat azon a tényen alapul, hogy az Afer kifejezést kétféle módon használták a republikánus korszakban: Terence élete során így a nem karthágói libikóra - berberekre hivatkoztak , a Punicus kifejezést a karthágóiaknak fenntartották. Később, Karthágó elpusztítása után Kr. E. 146-ban. Kr. Az Afri földjéről érkező személyekre vonatkozott . Ha hihetünk ebben a hipotézisben, akkor valószínű, hogy Terence líbiai származású volt , a jelenlegi berberek őseinek számító népből .
Mindazonáltal más szerzők, például Jules Marouzeau, az Afer szó ismertebb használatára alapozva , nevezetesen a Plautus-ban, úgy vélik, hogy ezt a kifejezést valószínűleg a „karthágói” tágabb értelemben kell értelmezni; különösen, amennyiben semmi nem utal arra, hogy őshonos szülőktől született.
Csak Suetonius , a Terence Life-ban, amelyet Donat grammatikus ( Kr. U. IV . Század ) közvetített , A latin vígjáték életéről. E nagyon rövid életrajz szerint Terence Karthágóban született volna , 194 vagy 184-ben a tanúvallomások szerint. Állítólag még gyermekkorában rabszolgává vált. Azt eladták - vagy adott - a római szenátor a III -én század ie. Kr. Terentius Lucanus, amelynek köszönheti nevét. Tehetsége és szépsége miatt erős benyomást tett gazdájára, és a tinédzser szabad emberként végzettséget szerzett volna, és gyorsan kiszabadult volna . Arnaldo Momigliano történész támogatja ezt a történetet; Terence "ez az afrikai rabszolga, aki a legtehetségesebb lett a latin irodalom hellénizált drámaírói közül". Emancipációja után ezért gyakran látogatta a magas társadalmat, vígjátékokat írt művelt közönség számára. Végül életében lett volna egy lánya, aki feleségül vett egy római katonát.
A római arisztokrácia által elfogadott Terence-t Scipio Emilien és tanult kísérete védte - a " Scipions kör " megnevezéssel az utókornak adta át - amely különösen Léliust és Philust tartalmazta, és továbbra is fogadta Lucilius költőt és a görög filozófust Panetios és honfitársa, Polybius történész . Kezdettől fogva ellentmondásos pletykák keringtek a Terence-komédiák valódi szerzőjének kilétéről. Még élete során ( Luscius de Lanuvium ) vagy akár a köztársaság végén ( Gaius Memmius , Cornelius Népos ) azt mondták, hogy Scipio Emilien vagy barátai írták őket. Ezenkívül Terence-t azzal vádolták, hogy elődjeit plágizálta, és azzal a szokással, hogy két görög érmét egybe öntött, amelyet aláírt. Mindkét kritikára reagált prológusaiban.
Ehhez az erudit miliőhöz és a hellenizmus iránt érdeklődő Terence több irodalmi darabot írt, mint elődei, és kevésbé koncentrált a reprezentációra, amely lehetővé tette, hogy bizonyos komédiákat többször is előadjanak, a római színház szokásai ellenére . Ez azonban nem csak a nyilvánossággal, hanem az előadások során is nehézségeket okozott neki, de hivatalos kritikával is, különösen Luscius de Lanuvium, a collegium poetarum elnökével szemben , aki szemrehányásokkal borította fel .
Karrierje nagyon rövid volt. Miután hat komédiát mutatott be Rómában, Térence 160-ban indult keresni a görög színdarabokat: ott fordította volna Menander komédiáit . De 159-től , amikor úgy dönt, hogy visszatér Görögországból, nem tudunk róla többet, és úgy tűnik, hogy az élete ebben a pillanatban megáll. A költő halálának két változata keringett egyidejűleg:
Terence hat darabot komponált, amelyek mindannyian teljes egészében megvannak. A latin komédiát jelentős fejlődésre késztette : megtestesíti a "Scipions körének" kedves hellenizmus által befolyásolt nemzedéket , amely ebben az időszakban akklimatizálta Róma görög ízlését. Fő modellje Menander , amely Caesartól elnyerte volna a "fél-Menander" ( dimidiatus Menander ) csodálatos nevét . Térence elsősorban írástudó közönségnek írt, ahogyan a prológjai és a darabjai görög címe is mutatja.
Íme a dramaturgiájának főbb jellemzői:
Imitálja Menander, The Andrian (az ókori görög Ἀνδρία / Andria értelmében „A fiatal lány Andros ”) képviselte a -166 . Ez egy athéni polgár, Pamphile történetét állítja színre, aki megerőszakolta Glycère-t, egy fiatal lányt Andros szigetéről . Terhes lett, de Pamphile szavát adja neki, hogy a felesége lesz. Óvatos, hogy ne tájékoztassa régi apját, Simont, aki azt tervezte, hogy feleségül adja egy másik nőt, Philomène-t, barátja, Chrémès lányát.
Megtudva, hogy mi történik, Simon sietteti Pamphile és Glycère házasságát, hogy lássa fia hozzáállását. Pamphile rabszolgája, Dave biztosította őt, hogy ez csak trükk, bár Simon komolyan fontolgatja a házasságot. Chrémès megtudja, hogy a fiatal lány, Glycère terhes. Hamarosan megtudjuk, hogy Glycère Chrémès második lánya, akinek igazi neve Pasibula, fiatal korában nevelte fel egy oktató által. Philomène ezért egyesülhet Charinussal, azzal a férfival, akit szeret, Pamphile legjobb barátjával, és Glycère feleségül veheti Pamphile-t.
Egy görög modell ihlette (a felidézés tárgya különösen, hogy Ἐπιτρέποντες Epitrepontes vagy Menander "Arbitrage" ), a darabot 165- ben adták elő . A L'Hécyre (az ókori görög Ἑκυρά / Hekurá jelentése: „Az anyósa”) egy fiatal athéni, Pamphile, a kurtizán Bacchis szerelmese. De apja sürgetésére Pamphile kénytelen feleségül venni Philomène-t. Kényszerítve a házasságot, Pamphile a házasságkötésük első öt hónapjában tartózkodik a feleségével fennálló intim kapcsolatoktól. Ezen időszak végén végül szakít Bacchisszal, és hagyja, hogy felesége elcsábítsa.
Hosszan tartó külföldi távollét után Pamphile hazatér és üresen találja a házat: felesége, Philomène elment. Philomène apja lánya távozását anyósának, Sampratának, Pamphile anyjának hozzáállásának tulajdonítja, Philomène apósa pedig menyének távozását Philomène anyjának, Myrrhine-nek.
Valójában Philomène-t a házassága előtt megerőszakolta egy részeg idegen, és ha visszavonult, akkor az szülni kellett. Csak az anyja, Myrrhine tudott róla. Pamphile megtudja felesége terhességének hírét, és úgy dönt, hogy visszautasítja anélkül, hogy újra látná. De Myrrhine a kurtizán Bacchis ujján felismer egy gyűrűt, amelyet az idegen, aki megerőszakolta a lányát, távozás előtt odaadta neki. Ez az idegen Pamphile, aki részeg volt és bántalmazta Philomène-t: ezért megbocsáthat a feleségének.
Menander homonim színdarabját utánozva , a Heautontimoroumenos-t (az ókori görög Ἑαυτοντιμωρούμενος / Heautontimôroúmenos-ból , azaz " Saját kivégzője " -ből ) 163- ban adták elő . Ez a játék állítja elő Ménédème és fia, Clinia közötti konfliktust: az apa emigrációra kényszerítette a fiát, mert elítéli fia Antiphila iránti szeretetét. De hiányzik neki a fiú, és hogy megbüntesse magát gonoszsága miatt, az apa kemény életet ró magára.
Vissza, Clinia elrejtőzik Chrémèsnél, Ménédème szomszédjánál és Antiphila apjánál. Ez utóbbi különösen gazdag. A rabszolga Syrus ráveszi Ménédèmet, hogy fogadja Bacchist, egy udvarlót, akit Clitiphon, Chrémès fia titokban szeret. Ménédème otthonában fogadja el ezt a kurtizánt, míg ő visszautasította Antiphila jelenlétét a Clinia mellett.
Clitiphonnak 10 aknát sikerül kinyernie apjától, Chrémèstől, hogy megvásárolja a kurtizánt. Chrémès megtudja, hogy becsapták: a fia nem mondta neki, hogy szereti a kurtizánt, és még kevésbé, hogy meg akarja vásárolni. Chrémèst jobban kizsákmányolták, mint Ménédèmet, a szomszédját, aki csak nála adta le a kurtizánt. Ménédème végül elfogadja, hogy fia, Clinia feleségül veszi Antiphilát. Clitiphon, miután szakított Bacchisszal, feleségül vesz egy szomszéd lányt.
Menandertől utánozva , a L'Eunuque (az ókori görög Εὐνοῦχος / Eunoûkhos jelentése: "Az ágy őrzője") című vígjátékot 161- ben adták . Egy fiatalember, Phédria szerepel benne, aki szerelmes az udvarló Thaïsba. Thrason, egy kérkedő katona, parazitája és hízelgő Gnathon kíséretében szintén szereti a kurtizán Thaïst. Phédria szerelmének bizonyítékaként aztán Thaïs-tól vásárol, kedvező áron, egy öreg és csúnya eunuchot és egy fiatal etiópot. Thrason, szeretetének bizonyítékaként is, felajánlja Thaïsnak egy 16 éves rabszolgát, akit a darabban sohasem neveznek meg, csak a latin virgo szóval . Ezt a fiatal lányt Thaïs nevelték fel, majd rabszolgaként adták el Thaïs édesanyjának halálakor. Csak Thrason követeli Thaïs minden figyelmét, ha ajándékba akarja venni a fiatal lányt; ezért néhány napig távol tartja Phédriát.
Chéréa, Phédria bátyja, meglátja a fiatal lányt az utcán, és azonnal beleszeret. Parmenon, Phédria és Chéréa rabszolgája, Chéréát eunuchnak álcázza, és felajánlja a Phédria által megvásárolt satnya eunuch helyett. Thaïs a szűz őrzésével vádolja meg a hamis eunuchot, miközben alszik. Az ügy Chéréa komoly, mert a virgo valójában szabad állapotban. Thaïs épp most találta meg utóbbi testvérét, Chrémèst, és reméli, hogy barátot szerezhet vele azzal, hogy visszaküldi neki, és így megszerzi a védelmét.
A végén a játék, Chéréa összeadódik a virgo helyzet helyreállítására a megerőszakolt nő szabad; Phédria képes lesz gyakorolni Thaï-okat, amennyit csak akar; a fiatal férfiak és az udvarhölgy megértésre jutottak Gnathonnal, hogy megtévesszék Thrasont és a horgán éljenek. A két fiatal apja Thaïst is oltalma alá veszi; ezért nem lesz többé szüksége Thrason katonára.
Térence-t Ménandre két darabja inspirálja itt: nemcsak a homonim L'Eunuque vígjáték , hanem a Le Flatteur ( Colax , az ókori görög Κόλαξ / Kólax-ból ) is, amelyekből Thrason és Gnathon két karakterét kölcsönzi. Az Eunuch Terence egyik darabja, amely a legtöbb sikert aratta a közönség körében.
Megjegyzés: Jean de La Fontaine szerette ezt a darabot, amelyet 1655-ben adaptált.
A carystosi Apollodorus panaszosának (᾽Επιδικαζόμενος) ihletésében a Phormiont 161- ben játszották . Demiphon athéni polgár áll rajta, aki útnak indul és otthon hagyja viharos fiát, Antiphont. Ezenkívül Chrémèsnek, Demiphon testvérének két felesége van:
Lemnos felesége Athénba érkezik és meghal. A fiatal árva felelős édesanyja temetéséért. Antiphon beleszeret és elhatározza, hogy feleségül veszi. Demiphon, hátul, hallja a hírt, és elveszíti önuralmát: harminc aknát ad egy parazitának, Phormionnak, így feloldja Antiphon házasságát, és feleségét veszi az énekest. A harminc aknát végül arra használják, hogy megvásárolják a rabszolgát, akibe Phédria beleszeretett, és Phormion nem fogja feleségül venni a fiatal lányt, mert Chrémès és Demiphon az ápolónőjén keresztül felfedezik, hogy a fiatal nő valójában Phanium ., Chrémès lánya, aki Lemnosból származik.
Megjegyzés: A játék inspirálta nagyrészt Molière „s Scapin .
Inspirált elsősorban az azonos nevű darab Menander (amelyik két forma), és mellesleg komédia Diphilus (Συναποθνήισκοντες Synapothneskontes „Azok, akik meghalnak együtt” már utánozni Plautus az ő Commorientes elvesztette), a Adelphi (az ógörög Ἀδελφοί / Adelphoí értelmében „A testvérek”) 160- ban képviseltették magukat . Ebben a vígjátékban két fiú, Eschine és Ctésiphon szerepel, a paraszt Déméa mindkét fia. Demea testvérének, Micion városlakónak nincs. Demea ezt követően Miciont adja örökbefogadásra fiához, Aeschineshez, és Ctesiphont tartja magánál. Ctesiphon beleszeret egy citerás játékosba, de kapcsolatukat rejtve tartják. Eschine alibiként szolgál: azt mondja, hogy ő az, aki szerelmes a zenészbe, és elveszi a testvéréért. De valamivel azelőtt, hogy Aeschine beleszeretett Pamphilába, és megígérte, hogy feleségül veszi, mivel terhes volt. Ezután Eschine-nek feleségül kell vennie Pamphilát. Ctesiphon közben birtokba veszi a zenészt.
A mai nap közelebb került a „ szakdolgozathoz ”, amelyet az oktatás problémájának szentelnek. Kell-e:
Megjegyzés: A darab Molière-t ihlette Férjiskolájába .
„Összehasonlítom [Terence-t] néhány olyan értékes szoborral, amelyek a görögök, a Medici-vénusz, az Antinosok egyikének számunkra maradtak. Kevés szenvedélyük van, kevés a jellemük, szinte nincs mozgásuk; de az ember annyi tisztaságot, annyi eleganciát és igazságot vesz észre, hogy soha nem fárad el, hogy fontolóra vegye őket. Olyan finom, annyira titkos szépségek, hogy csak idővel képes megragadni őket; ez kevésbé a dolog, mint az a benyomás és érzés, amelyet az ember szerez belőle: vissza kell térnie hozzá, és folyamatosan visszatér hozzá. »(Denis Diderot, Irodalom és filozófia keverékei, Jacques-André Naigeon kiadása, IX. Köt. Párizs, 1798).
Terence-nél a cselekmény görög, a szereplők neve görög, az akció helye görög. Térence-t valóban szabadon ihlette a Nea (az „új görög vígjáték”) nagy képviselője, aki Ménandre . Ez a görög szerző - aki kerüli a politikát, ellentétben jeles elődjével, Aristophanessel , akinek a kedvenc témája alapvetően politikai volt - érdekli az egyént, a személyes problémákat, a szív konfliktusait, a férfi és a nő szeretetét, nevetséges , hülye, apolitikus.
Valahányszor Terence létrehozott egy Menandertől kölcsönzött darabot, ez a darab a görög képregény két darabjának összeállításából származik. Ezt nevezzük contaminatio (vagy "kontamináció") folyamatnak.
A Terence darabjai meglehetősen állandó hosszúságúak: 800 és 1100 között vannak. Ezeket egy argumentum („összefoglaló”) előzi meg, amelyet Sulpicius Apollinaris (II . Század. Kr. U.) Grammatikus írt . Ezt az összefoglalót követve van egy prológus. Ez a prológ - önálló karakter volt, a színpadon előrenyomuló Prologus - nem foglalja össze a darabot: a közönség figyelmét akarja lekötni és a szerzőt megvédeni azzal, hogy a közönséget szemtanúja lesz a rossznak. Terence vetélytársainak hite.