A nyelvészetben az enantiosemia kifejezés olyan poliszémás kifejezések esetét jelöli , amelyeknek legalább két jelentése antoním . Ez azonban meglehetősen szimmetrikus (ezért az enantio- kifejezés választása), például franciául a "d ' hôtes" szó, amely mind az otthoni, mind pedig a fogadott személyt meg tudja jelölni . Idézhetünk bérleti díjat vagy tanulhatunk is. Ezt a témát 1884 óta vizsgálja Németországban Karl Abel, aki az ókori egyiptomi, latinul, görögül és szanszkritul foglalkozik, Vinko Šercl cseh nyelvész . Akkor "ellentétes irányról" beszélnek . A neologizmus csak 1982-ben jelent meg Roland Barthes tollából .
A jelenség eredete számos vitát váltott ki, ellentétben a többi nyelvész és pszichoanalitikus között.
K. Abel és V. Šercl számára 1884-ben az enantiosemia az ókori nyelvekre jellemző, és csak a modern nyelvekben létezik egy viselet formájában. Ez azzal magyarázható, hogy a primitív emberek képtelenek elképzelni egy fogalmat anélkül, hogy annak ellentétét társítanák hozzá.
Utánuk az orosz nyelvész, Nicolas Marr "ellentétek törvénye" néven írja be magát a jelenség felfedezésének . Két elődjével ellentétben megállapította, hogy az enantiosemia általános szabály, amely megtalálható az ókori és a modern nyelvekben egyaránt. Orosz nyelvű munkáját azonban továbbra sem ismerik a nyugati nyelvészek.
1910-ben Freud , aki felfedezte Abel művét az előző évben, párhuzamot vont az enantiosemia után, amelyet akkoriban a Nyugaton az ókori nyelveknek tulajdonítottak, és az álmok nyelve között. ellentétes jelentés. 1913-ban a Totem et tabou -ban Wilhelm Wundt munkájára és a tabu szó megszerzett ambivalenciájának magyarázatára támaszkodott , amelynek két jelentése: „szent” és „tisztátalan” a eredeti démoni fogalom, hogy megcáfolja őket.
Ez a jelenség számos nyelven megtalálható: ókori egyiptomi, szemita nyelvekben, beleértve az arab nyelvet is, ahol didd minősítéssel bír , perzsa, német, francia ...