A mondatban körülvevő fonémáktól függően a fonémát nem ugyanúgy ejtik ki. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a vokális traktus, mint minden fizikai rendszer, rendelkezik bizonyos tehetetlenséggel, amely megakadályozza, hogy azonnal „átmenjen” az egyik fonémából a másikba. A hangcsatorna konfigurációjának módosítása az egyik fonémáról a másikra váltáshoz fokozatosan történik, és a két fonéma torzul.
Ez a jelenség nem hallható, sem a beszélő, sem a hallgató nem veszi észre, ennek ellenére a koartikuláció elengedhetetlen a mondat érthetőségéhez. Ha egy mondatot úgy szintetizálunk (például számítógép segítségével), hogy véget vetünk az e mondatot alkotó fonémáknak, de a fonémák közötti együttes artikulációs korlátozás nélkül ez a mondat érthetetlen.
Példa a magánhangzókra. A / u / a "kétség" fonetikus felismerése van, amely megközelíti a hangot [y], mert artikulációja fejlettebb, mint amikor a / u / magánhangzót hiperartikulárisan vagy elszigetelten ejtik, míg az / u / a "Ruhr" szóban hasonló a hangéhoz [o], mert tagolása nyitottabb a környező mássalhangzók jelenléte miatt. Példa a mássalhangzókra. A mássalhangzók / s / és / ch / megvalósulása maximálisan az "si" [si] és a "chou" [Su] szavakban van, de a "chichi" vagy "sousou" szekvenciák kiejtésében általában közelítenek: hu Különösen a "sousou" esetében a mássalhangzó / szavak hajlamosak lekerekített ajkakkal előállni, ami csökkenti a szűkület előtti üreg miatti rezonanciákat, és közelebb hozza azokat az S mássalhangzóéhoz (példák J. Vaissière-től (Que Sais-Je?, La phonétique).