Harkály

Dryobates minor

Dryobates minor A kép leírása, az alábbiakban szintén kommentálva Nagy harkály. Besorolás (COI)
Uralkodik Animalia
Ág Chordata
Sub-embr. Gerinces
Osztály Aves
Rendelés Piciformes
Család Harkály
Kedves Dryobates

Faj

Dryobates minor
( Linnaeus , 1758 )

Az IUCN védettségi állapota

(LC)
LC  : Legkevesebb aggodalom

A nagy harkály ( Dryobates minor , syn. Dendrocopos minor ) az európai harkályfajok közül a legkisebb.

Morfológia

Viselkedés

Étel

A foltos harkály rovarokkal és lárvákkal táplálkozik a kéreg vagy levelek alatt, ágakkal, néha fás szárú növényekkel, alacsony magasságban.

Reprodukció

Egy fában él. A bejárati lyuk átmérője 3 cm, ahol a harkály májustól júniusig egy tojásban 4-6 tojást rak.

Terjesztés és élőhely

A foltos harkály széles körben elterjedt erdőben, zsarukban, nyárfaligetekben, parkokban és nagy sövényekben, öreg fákkal.

Szisztematikus

A Dryobates minor fajt először Carl von Linnaeus svéd természettudós írta le 1758-ban.

Szinonimia

A nagy harkály és ember

A népesség állapota, nyomás és fenyegetések

Az összes csúcshoz hasonlóan a foltos harkály valószínűleg a XX .  Században szenvedte el a holtfa és a haldokló fák hiányát az erdőben. A "svájci madártani állomás" általi ellenőrzés kimutatta, hogy az elhalt és öregedő fa mennyiségének és minőségének helyreállítása (amelyet a Svájci Nemzeti Erdészeti Leltár figyelemmel kísér ) lehetővé tette a többféle erdőfajtától függő erdőfajok tenyészállományának jelentős növekedését holtfa (kisfoltos harkály, de nagyfarkú harkály , fekete harkály , harkály , zöld harkály , háromujjú harkály és tarajos cinege , fűzfavessző és treecreeper ) 1990 és 2008 között, bár fajonként változó mértékben.
A fehérhátú harkály még Svájc keleti részén is nagymértékben kiterjesztette területeit.
Valamennyi megfigyelt faj esetében, a zöld harkály és a harkály kivételével, az elhullott fa növekvő hozzáférhetősége tűnik a legfontosabb magyarázó tényezőnek. Mivel ezek a fajok parazita rovarokat fogyasztanak a fákból, feltételezhető, hogy javulni fog az erdők ökológiai ellenálló képessége.

Megjegyzések és hivatkozások

  1. Linnaeus, C. 1758: Systema Naturae per regna tria naturæ, secundum osztályok, ordinák, nemzetségek, fajok, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis, Tomus I. Editio decima, reformata. Holmiæ: közvetlen impensis. Laurentii Salvii. i - ii., 1–824. oldal, 114. oldal
  2. Pierre Mollet Schweizerische, Niklaus Zbinden Schweizerische, Hans schmid Schweizerische; „Steigende Bestandszahlen bei spechten und ander Vogelarten dank Zunahme von Totholz?” („A harkályok száma növekszik a holtfa mennyiségének növekedése miatt?” Svájci Madártani Intézet. Schweiz Z Forstwes 160 (2009) 11: 334–340
  3. Barbalat A, Piot B (2009) A harkály ( Dendrocopos medius ) legújabb progressziója a genfi ​​medencében. A madarak 56: 87-97.
  4. Bütler r, Angelstam P, Ekelund P, Schlaepfer r (2004) Holtfa küszöbértékek a háromujjú harkály jelenlétére borealis és szub-alpesi erdőben. Biol. Conser. 119: 305–318.
  5. Muhlhauser B, Junod P (2003) A Pic mar Dendrocopos medius Neuchâtel-populációinak megjelenése és terjeszkedése a 20. század második felében. az erdők evolúciójával kapcsolatban. A madarak 50: 245-260.

Kapcsolódó cikkek

Külső linkek

Bibliográfia