A spirálstabilitás a repülőgép azon képessége, hogy kijavítsa a hibát vagy a kanyarodási dőlés túlzott mértékét. Ez nem gördülési stabilitás , mert nem lehet elemezni a gördülési mozgásokat anélkül, hogy figyelembe vennénk az ásítás hatásait. Az angolszászok az "Oldalsó / irányított stabilitás" kifejezést használják.
A kombinált gördülési-ferdítési viselkedést különböző kritériumok írják le: indukált gördülés , fordított ferdítés , holland gördülés és spirál mód.
A spirál mód lehet divergens vagy konvergens. Amikor elválik, úgy tűnik, hogy a kanyarban fokozatosan elköteleződik, anélkül, hogy a vezérlő felületekre hatna (spirál instabilitás);
Ezzel szemben, ha konvergál, akkor az eredetileg zavart repülőgépet ismét vízszintes repülésbe hozza (spirálstabilitás). A spirál mód mindig lassú; eltérése nem akadályozza a pilótázást.
Ez a repülőgép azon képessége, hogy egy kanyarban önmagában kijavítsa a hibát vagy a bankfelesleget.
A csúszás esetén:
Az effektív dikéder értéke a következőktől függ:
Az alacsony vagy egyáltalán nem hatékony dihedrális kombináció és a törzs hiánya (korai repülés) magas spirális instabilitáshoz vezethet. Ha a repülőgépet egy kanyarban túlságosan lejtik, az oldalirányban befelé csúszik a kanyarban, és a sodrás miatt befelé fordul a kanyarban. A lassan repülő Wright testvérek repülőgépei hajlamosak voltak megfordulni (ezt először 1901-ben tapasztalták és írták le); nem tudták ellensúlyozni az ásítás okozta gördülést és kiegyenesíteni a repülőgépet, ha túl lassan repültek. Ennek a hibának a kijavítására, amely az 1902-es vitorlázó repülőgépükön jelent meg , megszüntették szárnyaik negatív dihéderét, és 1905 végén kis függőleges felületeket adtak a szórólapjuk elejéhez.
A stabilitás szempontjából kedvező erők:
Az instabilitás szempontjából kedvező erők:
A spirál mód stabilitása akkor érhető el, ha: Cl b. Cnr> Cl r. Cn b