A latifundium (a latin tág latusból , a szilárd fundusból származik ) az ókorban nagy mezőgazdasági birtok volt .
Az Olaszországban , a nagybirtok volt egy nagy mezőgazdasági ingatlan eredetileg a eloszlását a Ager publicus elején II th század ie. Kr. E szóval kiterjesztve a kifejezés először a szicíliai , majd a görögországi és az afrikai tartományokban található római gyarmatok nagy gazdaságaira vonatkozik . Termelésük a régiótól függően borra , gabonafélékre vagy olajbogyóra specializálódott . Mindegyikben volt egy nagy parasztház, villa rustica, nagy rabszolgacsoporttal ( familia ), akik bőséges olcsó munkaerőt biztosítottak. Az ilyen ingatlanok elegendő tőkével rendelkeztek új növények és új fiókok termeléséhez a föld megmunkálása és a haszonszerzés közben. A latifundia kialakulása a mezőgazdasági területek jelentős koncentrációjával járt. A vegyes gazdálkodásból való megélhetés szükségessége által szorongatott kistulajdonosok nem tudtak versenyezni a piacon, különösen azért, mert a föld nagy részét legelőkké alakították át, pásztorszolgák birtokában. A parasztgazdák nagy száma is kénytelen volt eladni kis ingatlanjait.
A szenátusi rend a földtulajdon útján hozta létre gazdasági erejét . A gazdasági szakmákat a -218- as Lex Claudia óta tiltották számukra . Ezenkívül fokozatosan felhagytak a bérleti díjak fizetésével, és megragadták a földet, ami az agrárkérdést okozta .
Az idősebb Cato által bérelt ilyen típusú gazdaságot Columella elutasította, aki szerint ez a rendszer gazdaságtalan ; Idősebb Plinius úgy véli, hogy a latifundia Olaszország romja volt. A latifundia kiterjedt modell kidolgozásával nem tette lehetővé törékeny kultúrák fejlődését, vagy amelyek különös gondozást igényeltek. A termés ott alacsony volt, sokkal rosszabb, mint egy hagyományos gazdaságban, azonban a termelési költségek alacsonyabbak voltak, mint egy modern gazdaságban, így végül ez a rendszer pénzügyileg vonzó volt. Amikor rabszolgamunkát megszűnt olcsó, a familia váltotta gazdálkodó vezetők, a Coloni .