| Cím | Törvény az örmény népirtás elismeréséről , 1915 |
|---|---|
| Referencia |
Law n o 2001-70; NOR : PRMX9803012L |
| Ország | Franciaország |
| Hivatalos nyelvek) | Francia |
| típus | Rendes törvény |
| Dugaszolt | Emléktörvény |
| Kormány | Lionel Jospin kormány |
|---|---|
| Örökbefogadás | 2001. január 18 |
| Aláírás | 2001. január 29 |
| Kihirdetés | 2001. január 30 |
| Hatálybalépés | 2001. január 31 |
Olvassa online
A Légifrance-ről szóló törvény szövege
A francia törvény2001. január 29a Szenátus által az első olvasatban elfogadott 1915. évi örmény népirtás elismeréséről2000. november 7és az Országgyűlés által2001. január 18 egyetlen cikket tartalmaz:
"Franciaország nyilvánosan elismeri az 1915. évi örmény népirtást."
Ez egyike a négy francia emléktörvénynek .
A 1985. december 16, a kommunista helyettes, Guy Ducoloné törvényjavaslatot nyújtott be "annak a népirtásnak az elismeréséről, amelynek az örmény nép áldozata volt 1915-ben", és utasította "a kormányt, hogy minden évben biztosítsa megemlékezését". Ezt a szöveget soha nem fogadják el.
A 1998. május 13Egy számlát, amely felveszi a választási ígéretét Lionel Jospin 1997 lerakódik az asztalon az Országgyűlés által Didier Migaud , Jean-Paul Bret elnöke, a francia-Örményország baráti csoport, René Rouquet és tagjainak szocialista csoport. A képviselők ezt követően az emberi jogok és a Franciaország által hordozott egyetemes értékek zászlaja alá helyezik a vitát .
A 1998. május 29, az Országgyűlés a kormány ellenzése nélkül elfogad egy törvényjavaslatot, amely így fogalmaz: "Franciaország elismeri az 1915-ös örmény népirtást ". Ez az első alkalom, hogy a Francia Köztársaságot elkötelező szöveg nyíltan szól az örmények népirtásáról, és Boris Adjemian történész szerint „ennek a hivatalos szónak a megdöntése úgy tűnt, hogy véget vet a hosszú magánynak, a az aktivisták véleménye a népirtás elismeréséről, valamint az örmény túlélők vagy bevándorlók leszármazottai ” .
A kormány engedélyezi a szöveg elküldését a Szenátusnak, de a szenátus többségének kezdeti habozása után a Szenátus Elnököinek Értekezlete nem hajlandó azt átvenni, a kezdeményezést a kormányra bízva. A 1999. március 10, a kormány nem hajlandó felvenni a szenátus napirendjére, tekintettel a törökországi tiltakozásokra; akkor az együttélés teljes időszakában sem Jacques Chirac, sem Lionel Jospin nincs kimondva. A 1999. március 17, Hubert Védrine külügyminiszter igazolja a kormány álláspontját, kifejtve, hogy egy ilyen szöveg "sem a béke érdekeit nem szolgálná - az örmények és a törökök között, mint a Dél-Kaukázusban -, sem Franciaország diplomáciai hiteleit" .
Ugyanakkor az Örmény Ügy Védelmi Bizottsága húszoldalas jelentést rendelt el Patrick Gaïa alkotmányos vallástól, amely kiemelte, hogy a törvény szövege ellentétes lehet az alkotmány 20. cikkével , amely előírja, hogy a külpolitika csak a végrehajtó hatalom és nem a parlament irányítja.
A Szenátus Elnökök Értekezletének elutasítását 2000 februárjában megismételték. Az egyetlen módja annak, hogy a Szenátus megvizsgálja a szöveget, az, hogy a szenátorok maguk nyújtsák be az azonnali megbeszélés kérése érdekében. Az első kísérletre 2000. március 21-én került sor, a szocialista és kommunista szenátorok által benyújtott törvényjavaslat alapján, 172 ellenszavazattal, 130 ellenében, Pierre Moscovici , a Jospin-kormány nevében elutasító véleményét követően, elutasították . A Szenátus két érvvel indokolja döntését: azon vágyával, hogy ne "akadályozza meg a dél-kaukázusi államokban zajló megbékélési folyamatot" , és azzal, hogy megvédje azt a tényt, hogy "az Alkotmány nem engedélyezi a Parlament számára a" történelem "minősítését .
A kormányzati ellenzék azonban "az önkormányzati választások közeledtével" 2000 októberében meggyengült. A Szenátus hat politikai csoportjának egy-egy tagjának támogatásával majdnem megegyeztek a márciusban elutasított szöveggel. 164 szavazattal 40 ellen, négy távollét mellett. Ezúttal a Szenátustól érkezve a szövegnek vissza kell térnie az Országgyűléshez, amely 2001. január 18-án másodszor is elfogadja azt. Az 1998., 2000. és 2001. évi pozitív szavazatokat egyes támogatóik mindenekelőtt úgy értelmezik. választási gondok motiválják. A törvény által kihirdetett Jacques Chirac on 2001. január 30.
2006. október 12-én az Országgyûlés elfogadta a Marseille Christophe Masse képviselõje által benyújtott törvényjavaslatot „az örmény népirtás létének vitájának elnyomásáról”, ezzel utalva a 2001. január 29-i törvényre; de 2011. május 4-én a Szenátus 196 szavazattal 74 ellenében megszavazta az ügyvédi bizottság és elnöke, Jean-Jacques Hyest által benyújtott elfogadhatatlansági kifogást két alkotmányos elv megsértése miatt: a büntetések jogszerűségét és a szólásszabadságot. kifejezés.
Az Alkotmánytanács 2012. február 28-án cenzúrázott egy újabb törvényjavaslatot, amelyet ezúttal Valérie Boyer nyújtott be (aki Christophe Masse-t verte meg a 2007. évi törvényhozási választásokon), és amely még közvetlenebbül utal a 2001. január 29-i törvényre:
„6. tekintve, hogy egy olyan jogszabályi rendelkezés, amelynek célja a népirtás bűncselekményének„ elismerése ”, önmagában nem terjedhet ki a törvényhez kötődő normatív hatályba; hogy azonban a hivatkozott törvény 1. cikke bünteti egy vagy több „a francia jog által ilyennek elismert” népirtás bűncselekményének vitatását vagy minimalizálását; a jogalkotó azáltal, hogy elnyomta a bűncselekmények fennállásának és jogi minősítésének vitáját, amelyet maga is elismert és kvalifikált volna, alkotmányellenesen megsértette a véleménynyilvánítás és a kommunikáció szabadságának gyakorlását; hogy ezért és anélkül, hogy szükség lenne a többi panasz megvizsgálására, a hivatkozott törvény 1. cikkét az Alkotmánnyal ellentétesnek kell nyilvánítani; hogy tőle elválaszthatatlan 2. cikkét is az Alkotmánnyal ellentétesnek kell nyilvánítani. "
A 2001. évi törvény számos ponton ellentmondásos. Ám elfogadásakor, még ha kritikát is váltott ki, a 2001. január 29-i törvény nem váltott ki vitát a francia társadalomban.
Még a szöveg végleges elfogadása előtt a jogtudós, Guy Carcassonne kifejti, hogy „a törvény célja egy akarat kifejezése, szabványokba történő lefordítása, és nem észrevételek készítése vagy kívánságok kifejezése, így jogosak és jól is legyenek. szándékos ” , és elítéli a 2001. évi törvényt mint a „ tiszta kényelem ” törvényét . Valójában a törvénynek nincs normatív jellege, csak deklaratív jellege. Azonban, amint arra Boris Adjemian emlékeztet, ha ez a törvény jobban hasonlít egy egyszerű állásfoglalásra, akkor a francia parlament két kamarája egyikének sem volt joga szavazni a határozatokról.
Röviddel halála előtt Georges Vedel aláírt egy cikket, amelyben ezt a törvényt alkotmányellenesnek tartotta, amely érv az emléktörvények kritikáján alapult : kifejtette, hogy ez a törvény megsértette az Alkotmány 34. cikkét, amely meghatározza a jog területét és nem nem írnak elő helyet a deklaratív szövegek számára (így előre láthatólag az Alkotmánytanács esetjogának megfordulása 2004-2005-ben, amikor a Tanács cenzúrázni kezdte a bizonytalan vagy nem létező normatív hatályú jogszabályi rendelkezéseket), a jogalkotói hatalom és a az igazságszolgáltatási hatalom (a Parlament nem bíróság), valamint a törvényhozó hatalom és a végrehajtó hatalom szétválasztása (a külföldön történt tényekkel kapcsolatos megjegyzések, külföldiek által, külföldiek ellen a Külügyminisztérium felelősségi körébe tartoznak). 2012 januárjában Robert Badinter hivatkozott G. Vedel erre a cikkére, különös tekintettel a törvényhozás és a bíróság elkülönítésére vonatkozó érvre.
Az Országgyűlés által 2008. október 14-én meghallgatott Anne-Marie Le Pourhiet , a Rennes-I Egyetem közjogi professzora a 2001. január 29-i törvény kapcsán kijelenti: "az Alkotmánytanács cenzúrázza azokat a rendelkezéseket, amelyek megelégszenek" pletyka ”, az Alkotmány 34. cikke előírja, hogy a törvény szabályokat állapít meg és meghatározza az alapelveket”.
Az örmény népirtást tagadó Törökország elítéli a szöveget, amely "súlyosan és tartósan károsítja" a Franciaországgal fenntartott kapcsolatokat, visszahívja Sonmez Koksal franciaországi nagykövetét és felmond bizonyos számú fegyverszerződést.
Az örmény fegyveres körökön belül sincs konszenzus a törvényről. Valójában sem Törökországot, sem az Oszmán Birodalmat nem említik, sem a török állam negatívista politikáját, sem pedig annál kevésbé, hogy megbüntethetik ezt a negatívizmust, "míg az örmény népirtás tagadása az, ami szükségessé teszi hivatalos elismerését" . Így annak ellenére, hogy a szimbolikus jelentőségű, a törvény továbbra is messze elmarad a várakozásoktól egyes aktivisták, akik szeretett volna hasonló rendelkezéseket a Gayssot törvény , amely tartalmaz egy szakaszt bünteti a tagadás Shoah .
Az emléktörvények körüli vita 2005-ben alakult ki a „ Szabadság a történelemért ” kiáltvány kiadásával , amely egyesíti a köztük lévő négy francia emléktörvényt : a 19 aláíró felmondja őket azzal az indokkal, hogy korlátozzák vagy veszélyeztetik az s szabadságát. kifejezni, gondolkodni és munkástörténészeket.
Azonban, amint Boris Adjemian történész emlékeztet rá, az „emléktörvények” fogalmát még soha nem határozták meg igazán, és „mindenekelőtt a jogi szövegek zavartságának és hiteltelenségének fenntartását szolgálta, amelyek azonban kontextusuk, tárgyuk, tárgyaik szerint nagyon különböznek egymástól. szándék és hatásaik által ” . A manifesztumot a „Ne keverjük össze mindent” című nyílt levél eredetileg egy kollektíva is felmondja, amely emlékeztet arra, hogy „a jogalkotó nem avatkozott bele a történész területébe. Nekidőlt ” .
Jean-Louis Debré , az Alkotmánytanács 2007 és 2016 közötti elnöke, " Amit nem tudtam mondani " című könyvében kijelenti:
A Tanács, ellenállva az örmények szövetségeinek ragaszkodó nyomásának, megsemmisíti azokat a törvénycikkeket, amelyek célja a törvény által elismert népirtások létének bármilyen vitájának elnyomása. Ez a döntés több parlamenti képviselő haragját és számos sértő levelet kiváltott számomra. Mindig elleneztem az emléktörvényeket, és a fenyegetések nem fognak meggondolni. Az ötlet megdöbbent, hogy a politikai hatalom a történelem olvasatának kikényszerítését állíthatja, ami még inkább nem Franciaországot érinti, hanem a közösségek vagy a külföldi népek közötti kapcsolatokat. Aberrációnak tekintem, amely a gondolkodás szabadságának aláásását is eredményezi. Természetesen nem szó sem revizionista témák beismeréséről, sem a soa elfelejtéséről, sem pedig annak tűréséről, hogy tagadni akarjuk annak létét. De vajon normális-e, hogy a francia törvények döntenek az Oszmán Birodalomban a 19. században bekövetkezett vérengzésekről? A totalitárius rezsimek jellemzője, hogy maguknak jogot gyakorolnak az ellenőrzés gyakorlására a történelmet oktatók felett. Semmi sem értelmesebb a diktátorok vagy az autoriter rezsim képviselői számára, mint a múlt instrumentalizálása. Közvetlenül a döntésünk bejelentése után Nicolas Sarkozy sajtóközleményt adott ki az Elysee-palota részéről, amely "hatalmas csalódást és mély szomorúságot jelentett mindazok számára, akik hálával és reményekkel fogadták ennek a törvénynek az elfogadását, amelynek célja megvédeni őket a negationizmustól". . Megparancsolta a kormánynak, hogy készítsen új szöveget.
December 10, 2019, részeként eljárásban rágalmazásért, a 17 th büntető tanács bejegyzések kérésére az ügyvéd Olivier Pardo által kijelölt, a revizionista kutató Maxime Gauin egy elsődleges kérdés az alkotmányosság elleni törvény január 29-2001 a következő okok:
2021. február 3-i sajtóközleményében a CCAF " határozottan elítéli a 20 évvel ezelőtt, 2001. január 29-én kihirdetett, az örmények népirtását elismert törvény felszámolására irányuló legújabb manővereket" .
A QPC-t 2021. február 4-én kérik. A 2021. március 25-én tartott tanácskozás elutasítja Maxime Gauint minden kérésében, különös tekintettel a QPC-re. A bíróság érdemben úgy ítélte meg, hogy Maxime Gauin minősítése „negatívnak” és „a török állam támogatójának” az eszmék és a szólásszabadság vitájának része volt. Maxime Gauin fellebbezett ezen elsőfokú ítélet ellen.