Baihua
| Báihuà 白话文/白話文 | ||
 Az Egy őrült naplója a Lu Xun , az első modern kínai népi irodalmi mű. | ||
| Ország | Kínai Népköztársaság , Tajvan , Szingapúr | |
|---|---|---|
| Tipológia | SVO , szigetelő , hangnemű | |
| Besorolás családonként | ||
| Hivatalos státusz | ||
| Hivatalos nyelv |
Kína Szingapúr Tajvan |
|
| Nyelvi kódok | ||
| ISO 639-1 | zh | |
| ISO 639-2 | chi, zho | |
| ISO 639-3 | cmn | |
| IETF | cmn | |
A Baihua ( egyszerűsített kínai :白话文 ; hagyományos kínai :白話文 ; pinyin : ; . Irod „írt népi”), vagy a kínai népi egy stílus vagy nyelvi regiszter az írott kínai lényegében az mandarin beszélt, és társult szabvány Mandarin . Baihuát nem szabad összetéveszteni a ma beszélt kínai különféle fajtákkal. Az 1920-as évek eleje óta, a baihua a legelterjedtebb írásmód Kínában , amely az irodalmi kínai utódja , a kínai nyelv ősi írásbeli kifejezése a Han-dinasztia vége óta, a klasszikus kínai pedig Konfuciusz idejétől kezdve . A "standard írott kínai" kifejezés ma a baihua (népi kínai) kifejezésre utal .
Megkülönböztetés az írott és a beszélt nyelv között
A Tanácsköztársaság idején a Zhou-dinasztia , archaikus kínai volt az írásbeli és a szóbeli formája a kínai nyelvet, és arra használták, hogy a hivatkozott szövegek abban az időben. A Qin-dinasztia idejétől kezdve az írott kínai fejlődni kezdett és eltért az írott nyelvtől. A különbség az idők folyamán nőtt. A Tang- és Song- dinasztiák idején az emberek a hagyományos írott nyelvtől eltérően, beszélt nyelvükhöz közelebb kezdtek írni; következő nyelveken is nevezik bianwen (变文/變文, „megváltoztatott nyelv”) és Yulu (语录/語錄, , „nyelvi jelölés”), valamint a szóbeli nyelv ezentúl szentelték eltérő kínai szabvány irodalmi, amely továbbra is a közigazgatásban általánosan használt és hivatalos és nemzetközi nyelvként használt ( Japánban , Koreában és Vietnamban is ). Az irodalmi kínai egyre nehezebben tudott hozzáférni a kínai nép számára. A Ming és Qing dinasztiák idején a népnyelveket egyes írásokban kezdték használni, de a hivatalos írásokban nem, amelyek továbbra is kínai irodalomban íródtak.
Kínában írták először a köznyelvben
Szerint Paul Demiéville , egy kínai vulgáris népi azonban használták írásban legalábbis, mivel a VIII th század alatt Tang-dinasztia , köztük buddhista szerzetesek, különös tekintettel a kéziratok felfedezett Dunhuang , a Mogao Grottoes a kezdetén XX . Század . A huaben egyben a vulgáris nyelvű sajátos novellák is, amelyek a Song-dinasztia idején (960 - 1279) jelentek meg .
Jin Shengtant (1610 - 1661, késő Ming-dinasztia , korai Qing-dinasztia ), aki több novellát írt népi kínai nyelven, a baihua stílusú irodalom úttörőjeként tartják számon . Az irodalmi kínai azonban a Qing-dinasztia végéig normális maradt , amikor a népszerű sajtó fejlődése arra késztette az időszaki kiadókat, hogy a baihuát használják kiadványaik hozzáférhetővé tételéhez a nők és a dolgozók számára. Ez a helyzet a Népi Journal (民報, ) a Shanghai , akkor a sok reformista újság a századforduló mint például a Journal a beszélt nyelv a Wuxi (無錫白話報, ) alapított 1898-ban Qiu Tingliang és unokahúga, Qiu Yufang , Kína első női újságírója; A Journal of the Beijing köznyelv (京話報, ), amely úgy tűnik, szeptembertől1901 december ; a Hangzhou Vernacular Journal (杭州 白话 报, ), amelyet szintén negyedévente hoztak létre 1901-ben; a folyóirat beszélt kínai nyelven (中國 白話 報, ), 1903-1904, amelyet Sanghajban kezdeményezett Lin Xie és Liu Shipei ; vagy az Anhui népnyelvű folyóirat (安徽 俗話 報, ), 1904-1905, Chen Duxiu szerkesztésében . 1876 és 1911 között 70 folyóirat volt Baihua-ban .
Azonban nem volt, amíg a május 4 mozgása a 1919 és terjesztése az iskolák és értelmiségiek, mint például a Cornell libertariánus és hallgatói Hu Shi , író Lu Xun , Kínai Kommunista Párt alapító Chen Duxiu vagy tudományos Qian Xuantong , mint Baihua , szerzett előtérbe. Az irodalmi kínaiak elvesztették presztízsét, ezért idősnek és más időkből származó elitista nevelés viseletének tekintették, és azokat a progresszívek becsmérelték, akiknek állampolgársága van Kínában. Lu Xun és más írók művei, kitaláltak és egyéb, sokat tettek a baihua népszerűsítéséért . A népi kínait a legtöbb ember ma már szabványnak tekintette. Ezzel párhuzamosan az elért Baihua , kínai írásjeleket, addig viszonylag csökken, tovább fejlődött hatása alatt a nyugati nyelvek, ahogy az arab-indiai számokat a saját változatot használják Európában .
Az 1920-as évek vége óta Kínában szinte az összes hivatalos és jogi újságot , könyvet és kiadványt kínai nyelven írták. Attól függően, hogy milyen hangnemet vagy regisztrációt szeretnénk adni az írásnak, stílusunk vagy szókincsük szerint megközelíthetjük az irodalmi kínait , akárcsak franciául, a régi szókincs vagy a latin idézetek használatával . Száz éven keresztül azonban ritkán látni olyan írásokat, amelyek az irodalmi kínaiakhoz hasonló stílusban készültek. Azok az emberek, akik képesek olvasni és főleg kifejezni magukat az irodalmi kínai nyelven, ma már kevesen vannak, és csak a nyelv vagy a történelem tudósaira és szakértőire korlátozódnak.
Az irodalmi kínait továbbra is a Kínai Népköztársaságban , Tajvanon , Hongkongban és Makaóban oktatják , annak ellenére, hogy az oktatási rendszerek nagyon eltérőek. Ennek a tanításnak a sikere helyenként nagyon változó, de különösen Tajvanon továbbra is népszerű.
Lásd: Kínai nyelvtan a standard írott kínai (népi kínai) nyelvtanról.
A kínai más népi változatai, köztük a kantoni , a sanghaji és a minnan (beleértve a tajvani) (Min Nan) speciális és adaptált karaktereket tartalmaznak, hogy az emberek beszédéhez hasonló módon írhassanak. Vannak, akik romanizálást is elfogadtak, egyszer és mindenkorra megszakítva az irodalmi kínaival való kapcsolatot. A baihua-val ellentétben ezeket az írott formanyomtatványokat nem formalizálták és kodifikálták, és széles körben használják kereskedelmi hirdetésekben és hivatalos kommunikációban.
Megjegyzések és hivatkozások
- Paul Demiéville, " Az irodalom kezdetei vulgáris kínai nyelven ", A Feliratok Akadémiájának és a Belles-Lettres üléseinek jegyzőkönyvei , vol. 96, n o 4,1962, P. 563–571 ( DOI 10.3406 / crai.1952.10015 )
- Céline Wang , „Modern kínai sajtó (La) (1815–1921)” , a Historiográfiák enciklopédiájában: Afrika, Amerika, Ázsia: 1. kötet: források és történelmi műfajok (1. és 2. kötet) , Presses de l'Inalco, coll. "TransAireS",2020. április 28( ISBN 978-2-85831-345-7 , online olvasás ) , p. 1400–1420