Az elülső magánhangzó olyan magánhangzó, amelyet a nyelv a szájban a lehető legmesszebb fekvő helyzetben jellemez, túlzott összehúzódás nélkül, ami mássalhangzó emisszióját eredményezné .
A nemzetközi fonetikus ábécé által azonosított korábbi magánhangzók a következők:
Egyes nyelvekben a nyitott első magánhangzók fonológiája eltér a többi első magánhangzókétól.
Számos indoeurópai nyelv fonológiájában az elülső magánhangzók az idők folyamán különös hatással voltak bizonyos megelőző veláris mássalhangzókra azáltal, hogy alveoláris , poszt-alveoláris vagy palatális mássalhangzókká fejlődtek . Hasonló hatások láthatók más nyelveken is, például a japán nyelven . Ez a palatalizáció jelensége .
Ennek az evolúciónak következményei vannak a helyesírásra nézve, amikor az utóbbi az etimológiai mássalhangzót írásban tartja: az azt képviselő betű két kiejtést fogad el, az őt követő magánhangzó jellegétől függően. Az indoeurópai nyelvekre szorítkozva példaként megtalálhatjuk a "c" -et és a "g" -t olyan román nyelvekben , mint az olasz és a francia (változó fonetikus megvalósítással), valamint a "k" -t a germán nyelvekben, mint a norvég és a svéd. . Az angolok ugyanazt a modellt követik, mint a franciák, de kevésbé rendszeresen.
Első hátsó magánhangzó: kemény | Elülső magánhangzó előtt: puha | |
Angol "C" | hívás [kɒɫ] | cella [sɛɫ] |
"G" angol | gall [gɒɫ] | gél [dʒɛɫ] |
Francia "C" | réteg [kalk] | hogy [səla] |
Francia "G" | állomás [gɑʁ] | gél [ʒɛl] |
Olasz "C" | cara [kaɾa] | ciao [tʃao̯] |
Olasz "G" | gallo [gallo] | genere [dʒɛnɛɾɛ] |
Svéd "K" | karta [kɑːʈa] | kär [çæːr] |