Akut akcentus

A francia nyelven az éles akcentust az e („é”) betűre helyezzük, hogy megkülönböztessük a / e / zárt hangszínes fonémát a / ə / fonémától . Ez kivételesen társkereső e open (/ ɛ /) az igék fordított figyelemmel ( cél ed -I ), bizonyos szóbeli ( I prot é gerai ), és néhány szót, mint az összes é ment , ev e ment , pi ed ment (ejtsd minden è gement , ev è ment , pi è MENT ). Vagy hogy a hang ezért csendesnek tekinthető magánhangzó mellett található.

A rendelet 1976. december 28és 1990-es korrekciók azonban lehetővé teszik a súlyos akcentust az akut akcentus helyett azokban az esetekben, amikor a kiejtés nyitott E-t hallott : ev è ment, I prot è well, aim è -I .

Az ékezetes tette első mérkőzésen a francia, a XVI th  század által javasolt, Geoffroy Tory a Champ Fleury a 1529 .

A "  Décérébélé  ", a "  hemidécérébellé  ", az "  éphéméréité  ", a "  heterogenizált  " és a "  heterogenitás  " azon kevés francia szavak közé tartoznak, amelyeknek a legélesebb hangsúlyai ​​vannak (öt).

Tónusos akcentus

Spanyolul az 5 magánhangzón találjuk az akut hangsúlyt: ‹Á á› / a / , ‹É é› / e / , ‹Í í› / i / , ‹Ó ó› / o / , ‹Ú ú› / u / .

Jelzi a „szabálytalan” tónusos hangsúlyokat a jelenlegi akcentusszerkezethez képest. Például: explicación / eksplika'θjon / ("magyarázat"), típico / 'tipiko / ("tipikus").

Lehetővé teszi továbbá a homofonok , különös tekintettel a kérdő és a felkiáltó névmások (hangsúlyos) és a relatív névmások (hangsúly nélküli) megkülönböztetését . Ebben az esetben valódi diakritikus használatról van szó. Például :

• ¿Qué kocka?  : "Mit mond? ".
• Lo que kocka  : "Amit mond".

Egyéb esetek a te (reflexív névmás "te") és a té ("tea"), se (reflexív névmás "se") és sé ("be" vagy "tudom"), valamint a mas ("de") és más ( "több").

Portugál nyelven öt magánhangzóján találjuk az akut hangsúlyt: ‹Á á› / a / , ‹É é› / ɛ / , ‹Í í› / i / , ‹Ó ó› / ɔ / , ‹Ú ú› / u / (cágado, aegua, fístula, óculos, músculo).

Az olasz , általában hangsúlyos formában kötelező, ha az ékezetes magánhangzót az utolsó betű, a szó, egyébként alig használják. Az akut akcentus azonban kevésbé gyakori, mint a súlyos akcentus  : ez az e és o zárt kiejtését jelzi , míg a súlyos akcentust akkor használjuk, ha a kiejtés nyitott; A i és u , mindkét formáját kiemelő lehetséges, de a modern normát igyekszik használni a sír kiemelő; A a mi csak van a sír akcentussal.

• é ( perché  ; zárt kiejtés)
• ó ( ancóra  ; zárt kiejtés; a hangsúlyos szótag azonban nem utolsó, és a hangsúly csak ritkán íródik, hogy hangsúlyozza az àncorával való különbséget , ahol a hangsúlyos szótag az első és nem a második)
• í ( partí , kevésbé gyakori, mint a partì )
• ú ( virtú , kevésbé gyakori, mint virtù )

A tónusos akcentussal az orosz megjósolhatatlan, és meg kell tanulni, azonban általában nincs írásban megjelölve. Az éles akcentust a tónusos akcentus jelzésére használják, főként a külföldieknek szóló szótárakban és orosz tankönyvekben, valamint kivételesen az akcentus megjelölésére, amikor a kontextus nem teszi lehetővé a döntést (бо́льшие "nagyobb" a больши́е "nagy" előtt). Ez a karakter nincs jelen a számítógép billentyűzetein .

Magánhangzó hossza

A magyarban a betűt jelöli hosszú magánhangzó (<  á  >, <  é  >, <  í  >, <  ó  >, <  ú  >), de abban az esetben a és e , ez is megváltozik a hangszíne a magánhangzó: ‹a› / ɒ / → ‹á› / aː /; ‹E› / ɛ / → ‹é› / eː /. A ‹ ö  › és a ‹  ü  › helyére helyezve  kettős akut akcentus (‹  ő  ›, ‹  ű  ›) jelenik meg.