Régi norvég (melléknév: régi norvég) | |
Időszak | a VII . a XV . századig |
---|---|
Lányok nyelvei | Skandináv nyelvek |
Vidék | Skandinávia és gyarmatosított régiók ( Izland , Feröer-szigetek , Grönland ) |
Tipológia | inflexiós , hangsúlyos |
Írás | Latin ábécé , rúnák és a legújabb futhark |
Besorolás családonként | |
|
|
Nyelvi kódok | |
ISO 639-2 | nem |
ISO 639-3 | nem |
IETF | nem |
A norvég (vagy norvég , norvég vagy ó-izlandi ) felel meg a középkori skandináv nyelv első írásos bizonyítékának .
Nincs egyetlen meghatározása annak, hogy mi az ó-norvég, ezért a skandináv irodalom.
A legszélesebb értelemben az "ó-norvég" kifejezés Dánia, Norvégia és Svédország, valamint a skandináv gyarmatok nyelvét jelenti, például Izlandot a viking korban ( kb. 750 - 1050 ), a középkorban és a középső középkorban ( kb. . 1050 - 1350- ).
Ezzel szemben a legszűkebb értelemben a kifejezés csak az ó norvégra vonatkozhat a közép- és középkorból.
Végül találhatunk egy köztes meghatározást, amelyet különösen a Viking Society for Northern Research és a francia nemzeti könyvtár használ . Ez áll tekintve a kifejezést, hogy a nyelv a norvég között körülbelül 750 és 1350 (amely után a norvég kifejlesztett jelentősen) és a nyelv Izland között kolonizáció az ország ( v. 870 ), valamint a protestáns reformáció ( v. 1550 , ami inkább kulturális gát, mint nyelvi akadály).
Az ó-norvég azonban nem teljesen egységes, sokkal inkább dialektusok gyűjteménye, amelyek sok rokonságot mutatnak, ezért az ó-izlandi , ó norvég , ó dán , régi svéd és régi Gotland általános kifejezésének kell tekinteni - de gyakran használják szinonimája a régi izlandnak, mivel a legtöbb forrás Izlandról származik. Még a legszűkebb értelmében is, vagyis csak a középkori norvég és izlandi nyelven, bár ebben az időszakban egység volt a nyugati skandináv világ különböző dialektusai között, a 750-es norvég nem ugyanaz, mint az 1350-es. amikor a norvég telepesek Izlandra vitték nyelvüket, az bizonyos szempontból eltér a norvég anyanyelvtől.
A régi norvég a germán nyelvek északi csoportjába tartozik , ahonnan a skandináv nyelvek származnak .
Az ó-norvég eredet a germán , szláv , kelta , indo-iráni , román és görög nyelv őse, az indoeurópai közösségek terjeszkedéséből származik . A migrációval, más civilizációkkal folytatott kereskedelemmel és a nem indoeurópai nyelvekkel való kapcsolattartással. Az évszázadok során így született a protogermán vagy a közös germán.
A proto-germán maga három csoportra oszlanak vége között a kereszténység előtti korszak és az elején a keresztény korszak :
Valójában ez a háromágú nézet leegyszerűsített, és az ó-norvég nyelv hasonlóságot mutat a nyugati csoporttal, amely a gótikával nem rendelkezik, és hasonlóságokat mutat a gótikával, amelyet a nyugati csoport nem.
A skandináv nyelvek fejlődésében hagyományosan három időszak van:
Az ó-skandináv messze a legjobb dokumentált óskandináv változat; Norvég „klasszikus” az a nyelv, amelyet írásban az izlandi mondák a XII -én és XIII th évszázadok óta, és az Edda , akinek Próza Edda a Snorrinál Sturlusson leírja a Viking mitológia meglepő semlegességének része egy hivatalnok.
Óészaki befolyásolta számos nyelven: orosz , angol , Norman, és a francia keresztül Norman. A hozzá legközelebb álló nyelvek az izland , amely nagyon fontos gyűjteményt tart fenn, a feröeri és kisebb részben a skandináv nyelveket.
Franciaországban csak a normann helynévre jellemző az ó-norvég helynévi nevek jelenléte ( búð / bóð > -beuf " barraque , village", topt / toft > -tot "létesítmény", bekkr > -bec , Bec- "Brook" ", lundr> -lon (de) " fa, liget ", lunda > londe " fa, liget ", Þorp > Torp (ok) , -tour (p) " falucska ", Þveit > -tuit, Thuit - " esszár " stb.). Ennek oka a középkorban dán, norvég és angol-skandináv telepesek telepítése, amely egy normann fejedelemség megalakulása után (911-ben) néhány generációig folytatódott. Másrészt a normann norvég származású szókincs, amely legtöbbször a tengeri világra vonatkozik, részben francia nyelven terjesztették.
Az ősi skandináv nyelvet két grafikai formában igazolják:
A latin ábécében bizonyos jeleket kellett hozzáadni, hogy azok reprezentálják az ókori skandináv hangokat. Itt van egy táblázat a régi skandináv magánhangzókról, amint a latin ábécében voltak ábrázolva:
Zárt magánhangzók | Érték |
---|---|
én | [én] |
én | [én] |
y | [y] |
ý | [yː] |
u | [u] |
ú | [uː] |
Nyitott magánhangzók | Érték |
---|---|
e | [ɛ] |
é | [eː] |
ø | [ø] |
œ | [œː] |
o | [ɔ] |
ó | [ahol] |
æ | [ɛː] |
Nak nek | [Nak nek] |
Nak nek | [aː], [ɑː] |
ǫ | [ɒ] |
A szimbólumok ǫ , æ (már nem használt, és ezért nem szerepel a táblázatban), és ø (eredetileg ligaturájával rátenni o és e ) nyúlnak vissza XII th században . Az óizlandi helyesírásra javasolta őket az Első nyelvtan-traktátus szerzője . Æ kölcsönzött óangol . Ezenkívül az óskandor három diftongust ismert : æi , ǫu és æy . Ezek kettőshangzók arra átírt digraphs a kéziratokban.
Mássalhangzókhoz kölcsönvettük a grafémát þ ( th hard, mint a fai th- ban angolul, gyakran th átírva ) és ð ( th sweet, mint az angolban; gyakran transliterated dh ) óangol ; a jel van átírni a labiális első magánhangzó zárt is kölcsönzött óangol.
.
A régi norvég megkülönböztette a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagokat. A hangsúly általában a szavak gyökerén , vagyis a legtöbb esetben az első szótagon volt. Összetett szavakkal az első elemnek volt általában az elsődleges feszültsége, de a második elemen másodlagos hangsúly jelent meg. Bizonyos esetekben éppen az előtag hordozta az akcentust (és a szár ezután hangsúlytalan maradt).
A norvég neveket két szempont szerint osztályozzák:
Két lehetőség volt:
Az öreg norvégnak három nyelvtani neme volt : férfias, nőies és ivartalan. A nem általában a név eredeti ékezetes utótagjától függött; általában :
Eredetileg három nyelvtani szám volt : egyes, többes és kettős, mint az ókori görögben vagy bretonban . A klasszikus időkben azonban a párbaj már régen összeolvadt a többes számmal, ha legalább a főnevekről van szó.
Névleges variációkA régi norvég változat négy esetből állt , amelyek megegyeznek a modern német nyelvével : nominatív , akuzatív , datív és genitív .
ügy | egyedülálló | többes szám |
---|---|---|
névadó | armaz> armr | armōr> armar |
tárgyeset | arma> kar | armanz> arma |
részeshatározó | armē> armi | armumz> ǫrmum |
birtokos | karok> karok | armō> arma |
(Pont elé állítják a helyreállított formákat; utánuk a klasszikus skandináv nyelven tanúsított formák).
ügy | egyedülálló | többes szám |
---|---|---|
névadó | nagyi | grannar |
tárgyeset | granna | granna |
részeshatározó | granna | grǫnnum |
birtokos | granna | granna |
Eredetileg a mellékneveket elutasították, mint a főneveket; azonban már a protogermán nyelven bizonyos pronominális formákat fogadtak el, amelyek sajátos melléknévi deklinációt váltottak ki, keveredve a névleges és a pronominális deklinációkkal.
ügy | egyedülálló | többes szám | ||||
---|---|---|---|---|---|---|
férfi | nőies | semleges | férfi | nőies | semleges | |
névadó | - | - | t | ir | - | - |
tárgyeset | (év | Nak nek | t | - | - | - |
részeshatározó | hm | nevetett | u | - | - | |
birtokos | - | rar | - | ra | ra | ra |
A többi űrlap a következőket használja:
Ezt a deklinációt akkor használják, ha a melléknév predikátumként működik, vagy egy meghatározatlan főnévi kifejezést módosít. Ezt a variációt „erős variációnak” is nevezik.
A definiált névleges mondatokban viszont "gyenge deklinációt" használnak:
Két rendszer volt skandináv nyelven:
A norvég nyelvben a névmások sora három különféle morfológiai rendszerből áll:
A három sorozat különböző rendszerek szerint szerveződik.
Maguk a személyes névmásokHárom számra (egyes, kettős, többes szám) és négy esetre vannak rendezve, de nem tesznek különbséget a nemek között. Ezek az első és a második személy névmásai, a harmadik személy reflexei. A számok között a párbaj - az ókori görögökhöz hasonlóan - olyan helyzeteknek felel meg, amikor két egyén (vagy két csoport) néz szembe.
ügy | egyedülálló | párbaj | többes szám | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
névadó | ek | þú | - | él | azt | féreg | er |
tárgyeset | mik | þik | sik | okkr | ykkr | oss | yðr |
részeshatározó | tenger | þer | ser | okkr | ykkr | oss | yðr |
birtokos | min | vékony | bűn | okkar | ykkar | vár | yðar |
Ez a sorozat a nemek (férfias és női) megkülönböztetésével szerveződik, és megfelel egy germán gyöknek, amelyet a " h- " előtag jellemez . Az ókorand nyelven ezt a rendszert csak egyes számban használják, és csak a férfias és a női nem esetében. A genitív a birtokos névmások és a melléknevek helyét veszi át.
ügy | férfi | nőies |
---|---|---|
névadó | hann | hon |
tárgyeset | hann | hana |
részeshatározó | honum | henna |
birtokos | hans | hennar |
Ez a sorozat két csoportra oszlik:
A távolsági demonstratívumok két paradigmán, az " sa " (amelyet csak az egyes és a női nominatíváknál használnak) és a " þa " alkotnak :
Ügy | Egyedülálló | Többes szám | ||||
---|---|---|---|---|---|---|
férfi | nőies | semleges | férfi | nőies | semleges | |
névadó | neki | sú | hogy | þeir | þær | þau |
tárgyeset | þann | þá | hogy | þá | þær | þau |
részeshatározó | þeim | þeirra | því | þeim | þeim | þeim |
birtokos | þess | þeirrar | þess | þeirra | þeirra | þeirra |
A közelségi demonstrációk eredetileg távolsági demonstrációk alapján jöttek létre, amelyekhez hozzáadtuk a " -si " vagy " -a " utótagokat , vagy akár mindkettőt, mint a régi skandináv " þansi " -nál . Ezt a rendszert azonban soha nem tanúsítják következetesen; úgy tűnik, hogy a gyök és az utótag nagyon korán összekeveredtek, és új, nagyon szabálytalan deklinációval rendelkező szárat alkottak. Éppen ezért az ilyen típusú demonstratív névmás formái helytől és időtől függően nagyon változtak.
Ezeket a névmásokat ugyanúgy használják, mint angolul:
A többi germán nyelvhez hasonlóan a norvég megkülönbözteti az erős igéket és a gyenge igéket. Eredetileg a gyenge igék egyetlen szárból álltak, amelyhez ékezetes utótagot adtak; a múltban megelégedtünk azzal, hogy ehhez az ékezetes utótaghoz fogászati véget adtunk.
Az erős igék éppen ellenkezőleg, nem hangsúlyozták ki az utótagot; az időváltozást a magánhangzó váltakozása jelölte meg . A norvég nyelvben az időbeli rendszer egyetlen ellenzék köré épül: a múlt és mindaz, ami nem múlt (különösen a jelen). Hasonló rendszert találunk a szemita nyelvekben is , amelyek a teljesítetteket a beteljesítetlenekkel állítják szemben (lásd a Modern arab nyelvű cikket ).
Jelen időben a mondat a következőképpen szerveződik: kiegészítse a tárgyi igét.
példák: